A direktor a héten újabb öt évre kapott bizalmat a Madách Színház élén.
A legutóbbi hat meccsén egy döntetlen mellett ötször nyert.
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki: (Mozaik)
Információnk szerint Molotov-koktélok is előkerültek.
Összecsapások törtek ki az etióp biztonsági erők és kormányellenes tüntetők százai között Addisz-Abebában egy zavargásokba fordult hálaadási ünnepségen. A mobiltelefonokkal helyszínen készült felvéte [...]
Az idén már tizenhétezren jutottak át Franciaországból az Egyesült Királyságba.
A Kabaré minden idők egyik legjobb musicalje.
Az Unió az Európai Gazdasági Térség országaival együtt – a vásárlóerő-paritást mérve – mindkét nagy riválisát megelőzi. A populisták „Brüsszelt” a gazdasági teljesítménye miatt is bírálják, pedig úgy tűnik, hogy az egységes piac valahogy mégis csak működik. (Szép Szó)
A Napoli korábbi sztárja vélhetően nem ismerte ezt a szabályt.
Valljuk be, a magyarok többsége ritkán hord öltönyt. Természetesen vannak olyan munkakörök, amik napi szinten megkövetelik az ennyire elegáns viseletet, ám a hétköznapi ember csak egy fontosabb alkalmakor keresi meg a szekrényében az öltönyét.
Klaus Iohannis román államfő szombaton átvette Aachenben a Nemzetközi Károly-díjat. A kitüntetést odaítélő testület még 2019 decemberében jelentette be, hogy Iohannis kapja meg 2020-ban a Nemzetközi [...]
Szempontok között a klímaváltozás és a nyugdíjreform.
Letette a Bor utca alapkövét Tarcalon.
Az Északi Áramlat-2 önző gazdasági projekt. Demkó Attila írása.
Osváth Zsolt médiaszemélyiségének hitelességét erősíti, hogy nem kerüli ki a közéletet. (Szép Szó)
Miután nyilvánosságra került, hogy az egyik csapat edzője a feltételezések szerint szexuálisan zaklatta tanítványait, lemondott posztjáról Lisa Baird, az észak-amerikai női profi futball-liga (NWSL) v [...]
A barbadosi csalogány manapság nemigen dalol, az üzlete pedig szinte magától megy. Mi a titka?
Ők migránsokat akarnak, mi meg nem – mutatott rá Orbán Viktor.