Gázolt a metró a Széll Kálmán térnél
Pótlóbuszok közlekednek a Déli pályaudvar és a Deák tér között.
Pótlóbuszok közlekednek a Déli pályaudvar és a Deák tér között.
Az antik Róma vezetői mindig is készséggel szerveztek látványos eseményeket, amelyekkel könnyedén a nép kegyeibe férkőzhettek. Ez volt a „kenyeret és cirkuszt” politikája, ahogy a szatirikus költő, Juvenalis definiálta a Kr. u. 1. század végén.
Egy koporsós temetés ára a fővárosban elérheti a 750 ezer forintot.
Kim Kardashian most debütált a Saturday Night Live műsorvezetőjeként és ennek apropójából egy igen humoros és odapörkölős beszédet írt, melyben még a 2007-es erotikus videóját is megemlítette.
A támadást nem előzte meg semmilyen konfliktus. (Bűnügy-baleset)
Vonatpótló buszok járnak Veresegyház és Őrbottyán között.
Migránsok két nagy csoportja próbált a hét végén erőszakkal áttörni a fehérorosz-lengyel határon, a kísérletet meghiúsították - közölte hétfőn a lengyel határőrség. A határőrség Twitter-fiókjában köz [...]
Az ügyészség szerint saját cégét károsította meg kétmilliárd forinttal.
Orosz Anna veszi át a Momentum vezetését, miután a párt korábbi elnöke, Fekete-Győr András az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelölti versenyében a vártnál gyengébben szerepelt, messze elmaradva [...]
Estére újra teljes szélességében járhatóvá vált az autópálya.
Húsz éve adták át a Szlovákiát Magyarországgal összekötő Mária Valéria hidat, melynek tiszteletére a magyar kormányfő gondolatébresztőnek szánt beszédet mondott. (Belföld)
A keleti és déli megyék gáz nélkül maradhatnak, ha nem történik változás.
Christopher Nolan az atombomba atyjáról, a zsidó származású amerikai elméleti fizikus Robert Oppenheimerről forgat életrajzi filmet. A főszerepet az ír színész, Cillian Murphy, a Peaky Blinders főszereplője kapta.
Southgate: Lesznek változtatások, de továbbra is hozni akarjuk az eredményeket.
A jegybankelnök szerint eközben nem szabad feladni az egyensúlyi növekedés magyar előnyeit.
Mateusz Morawiecki szerint ezzel akarja becsapni az ellenzék a lengyeleket.
Az Iszlám Állam egykori katonáját a Fővárosi Ítélőtábla bűnszervezetben és társtettesként elkövetett emberiesség elleni bűntettekben találta bűnösnek. Életfogytig tartó büntetést kapott. (Belföld)
Az eddig kormányzó ANO mozgalom veresége a képviselőházi választáson azt eredményezheti, hogy elnöke, Andrej Babis kormányfő megpályázza a cseh államfői tisztséget - állította hétfőn több cseh napilap [...]