Szenvednek a magyar gazdák a drasztikus áremelkedésektől
Jelentősen drágultak a növényvédő szerek, a vetőmagok is.
Jelentősen drágultak a növényvédő szerek, a vetőmagok is.
A világ legidősebb rinocéroszának testét a tervek szerint bebalzsamozzák és kiállítják.
Veszprémben indult el az új tesztjármű.
A volt elnök nem tűnt el a közéletből, egyre több republikánus fogad neki hűséget.
A klub egyelőre nem közölte, mikor térhet vissza a pályára a magyar válogatott kapitánya.
A magyar kormány mégsem hozza létre azt a 400 millió eurós befektetési alapot, amely segítségével a határon túli régiókban akartak mezőgazdasági területeket venni, tájékoztatta a pozsonyi Új Szót a szlovák külügyminisztérium. (Külföld)
Az Európai Unió egymilliárd euró értékű támogatást különít el az Afganisztánban élők számára, valamint a menekült afgánokat befogadó szomszédos országok sürgős szükségleteinek kielégítésére - közölte [...]
Toby 54 évesen múlt ki a Verona közelében lévő Parco Natura Viva szafariparkban. (Zöldzóna)
Milos Zeman cseh államfő vasárnap azt mondta Andrej Babisnak, hogy őt kívánja megbízni a kormányalakítási tárgyalásokkal - közölte Andrej Babis miniszterelnök kedden Prágában újságírókkal. Babis, aki [...]
Több kerületi uszoda sem fogad vendégeket.
Szerinte elég nehéz lett volna kivitelezni azt, ami a vádiratban szerepel.
Firenze nem csúnya város, a magyar szemnek pedig még szebb lett az utóbbi napokban. A két évente megrendezésre kerülő Florence Biennale összművészeti kiállítást idén ugyanis a világhírű magyar Borsi Flóra képzőművész képeivel reklámozzák szerte a városban.
Ehhez a rendezvényhez csatlakozik majd a Békemenet. (Belföld)
Hatmillió éves, emberfélétől (hominidától) származó lábnyomokat találtak Kréta szigetén. Ezek a legrégebbi ilyen ismert nyomok – közölte a német, svéd, görög, egyiptomi és angol kutatókból álló szakértői csoport.
Egy égő cigarettát is bedobott a résztvevők közé.
Az LMP a főpolgármesterben hitt, a Párbeszéd egy zöld-szociáldemokrata jelöltet akart, az MSZP-s szavazókat megosztja a második forduló.
A cél elérése érdekében 90 milliárd forintot fektetnek be 2025-ig.
Egy 19 éves cigánybűnöző 2021. augusztus 4-én délelőtt felszállt a XXIII. kerületben a 66-os buszra, majd leült egy férfi mellé, és arra "kérte", hogy adjon neki 1000 forintot. A sér [...]
Carsten Schmidt ügyvezető december elsejei hatállyal távozik pozíciójából.
Azon balhéztak össze, hogy ki védjen egy játéktermet a népszerű szórakozónegyedben.
Szövetségesek kellenek a migrációs válságban a miniszterelnök szerint.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált az új osztrák kancellárnak, Alexander Schallenbergnek - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden. A magyar ko [...]