33 éve, 1988. december 21-én a Pan Am amerikai légitársaság 103-as járata, 259 emberrel a fedélzetén lezuhant, roncsai a skóciai Lockerbie városára estek. A becsapódás következtében a földön még tizenegyen meghaltak, a katasztrófának így összesen 270 áldozata lett, köztük négy magyar állampolgár.
Novák Katalin jelenlegi családokért felelős tárca nélküli minisztert jelöli köztársasági elnöknek a Fidesz - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök keddi évzáró sajtótájékoztatóján, Budapesten. [...]
Szegény mesterséges intelligencia (AI)! Évek óta tanulmányozza a létezéséről szóló vitákat, anélkül, hogy beleszólhatott volna. Eddig! Az Oxfordi Egyetemen nemrégiben lezajlott vitában egy AI-résztvevő is kifejthette a véleményét. A téma pedig az volt: lehet-e etikus a mesterséges intelligencia.
Be volt oltva koronavírus ellen az a beteg, akinél elsőként azonosították Ukrajnában az omikron variánst, és már meg is gyógyult - közölte Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter [...]
Nagy hírű cukrászdától a hipermarketig bezárólag kóstoltunk és értékeltünk.
A politikai elemző már azt is sejteni véli, hogy mit lenne érdemes tennie a kormányváltóknak. (Belföld)
Szerintük a fideszes politikus nem tudja kifejezni a nemzet egységét.
Az óraadók és a mesterpedagógusok heti óraszáma pedig 20 órára emelhető. (Belföld)
Tovább csuklóztatja az ellenzéki kerületet a fideszes kormányhivatal. (Belföld)
Az elemző szerint kiestek a népszerűtlen, megosztó és támadható fideszes jelöltek.
Oroszország kész megtenni a megfelelő haditechnikai lépéseket, ha a NATO tovább közeledik a határai felé - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök az orosz védelmi minisztérium kibővített kollégiumának k [...]
Összeszedtük különböző nemzetek tradicionális karácsonyi süteményeit.
Lengyelországban és Ukrajnában tevékenykedő, szervezett bűnözői csoport irányítása miatt vádat emeltek Varsóban Slawomir Nowak, Donald Tusk egykori kormányának közlekedési minisztere ellen - közölte k [...]
Január elején jelenthetik be hivatalosan a szűrő érkezését.
Az iskolások túlélték a gázolást, de kórházba szállították őket. A rendőrség büntetőeljárást indított. (Bűnügy-baleset)
Finoman szólva sincsenek elragadtatva, hogy a Fidesz politikusa foglalja el a Sándor-palotát. (Belföld)