Újabb botrány: a Facebook már a legrangosabb orvosi újságokat is cenzúrázza
Úgy gondolják, ők az orvosoknál is jobban értenek az orvostudományhoz.
Úgy gondolják, ők az orvosoknál is jobban értenek az orvostudományhoz.
„Először egy a katonák irányából érkező lövést halottam, amelyet még három-négy újabb követett. Aztán megint néhány, majd egy teljes sorozat, amely folytonos tüzelésbe ment át, végül megszólaltak a Hotchkiss-féle könnyűlövegek is.”
Öt ember megsérült, miután szerda hajnalban tűz keletkezett az észak-hollandiai Sneek városának menekültközpontjában, a hatóságok gyújtogatás gyanújával őrizetbe vettek egy személyt - jelentette az Om [...]
A lakosság kétharmada a nem támogatott felújításoknál feketén dolgoztat.
A közös határszakasz két pontján legfeljebb 30 fős migránscsoportok megközelítették ugyan a határvonalat, de visszavonultak a lengyel járőrök megjelenése után. (Belföld)
A kabinet a a SURE-program keretében kaphatna ennyi pénzt, de korábban csak 504 millió euróra pályázott, ami akkora összeget jelent, mint amennyit az 500 ezres lélekszámú Málta kapott. (Belföld)
Talán egy szerelmespár története sem izgatta annyira a XX. századi közvélemény fantáziáját, mint a külön-külön is méltán népszerű Domján Edit-Szécsi Pál kettősé. Viharos, de annál intenzívebb kapcsolatuk mindössze 10 hónapot ért meg.
Egy Pest megyei gyermekjóléti szolgálat pszichológusának jelzése alapján 2021 márciusában jutott a rendőrség tudomására a bűncselekmény. A nyomozók széleskörben tájékozódtak, minden lehetséges módon g [...]
A fővárosban helyezik végső nyugalomra a színművészt.
Ebből akár négyszáz kutatási projekt is finanszírozható válhat.
Korábban megszavaztatta követőit, hogy adjon-e el a saját részvényeiből adófizetés érdekében.
Ma jelenik meg a legfrissebb Forbes, benne a leggazdagabb 50 magyar listájával. Harmadszor készítették el a milliárdoslistát röviddel a választás előtt, de úgy tűnik, a leggazdagabb magyarokat még soh [...]
Alaposan belehúzunk év végén a pezsgőzésbe.
Megint vége egy évnek, és megint rengeteg jó album látott napvilágot. Noha hónapról hónapra a Noizz-on is végig követtük a zenei újdonságokat, ezúttal magyar zenészeket kértünk meg, hogy szemlézzék 2021. szerintük legjobb lemezeit. A listára felfért klasszikus rapperektől kezdve, hyperpopos újoncokon át, dán rockig rengeteg minden, amit lehet hallgatni az év hátralévő napjaiban.
A legtöbb kútnál ismét 480 forintért lehet majd tankolni.
Elfogadták a Budapest Agglomerációs Vasúti Stratégiát. Az első feléhez már uniós pénz is van.
A beoltottak száma 6 257 771, közülük 5 973 555-en már a második, 3 161 930-an pedig már a megerősítő harmadik oltását is megkapták Magyarországon. 3005 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezde [...]
A főtanácsadó szerint több útvonalon tömegesen próbálnak bejutni az Európai Unió területére az illegális bevándorlók.
A kormányzati megszorító intézkedések ellen tiltakozásul.
A színésznő második gyermeke december 4-én született.