A Vaskaromban élete legkeményebb alakítását nyújtja.
Meglepő döntést hozott a miniszterelnök.
Majd megjegyezte, a propagandistáik két nap alatt 20 millió forintot égettek el a lejáratására.
A magyar származású Gyökeres Viktor is gólt lőtt a csütörtöki játéknapon.
Athén, Barcelona, Párizs és Bali sincsen mindig tele turistával.
A varázsszám 193, mert ennyi tagországa van az ENSZ-nek.
„Most először jelöljük ki, hogyan kellene fejleszteni a hadsereget a következő tizenkét évben”.
Sokan a harmadik világháború kirobbanásától tartanak.
A zöld-fehérek jól kezdtek, de a második játékrészhez lényegi közük már nem volt, a hajrában pedig gólt is kaptak.
Nem kaptak iránymutatást.
Lezárultak a zűrös tárgyalások, a felek meg tudtak egyezni.
A párt három képviselőjét indítja a 2024-es önkormányzati választásokon.
A toi toi vécés incidensre hivatkozva kritizálták az énekest.
A norvég tömeggyilkos szerint az elszigetelés sérti az emberi jogait.
Katonai Mobilitási Munkacsoport jött létre.
Az UTE klasszisa közel kétéves kihagyás után lépett újra szőnyegre világversenyen.
Egy „f” betűs szó miatt kerülhet bajba az Újpest régi-új trénere.
A kormánypártok gyengültek, az ellenzék erősödött Berlinben.
Jogi lépésekkel fenyegetőzött az elítélt igazgatóhelyettes.