Katasztrófa Japánnál: fellborult egy dél-koreai tankerhajó, sokan meghaltak
A hajó közel ezer tonna akrilsavat szállított.
A hajó közel ezer tonna akrilsavat szállított.
A leghidegebb ezúttal a Homokhátságokon fordult elő
Megkülönböztető jelzést használva, szolgálati gépjárművel vezették fel a házaspár autóját.
A Szoboszlai Dominikot foglalkoztató klub jelentősen átalakítja szervezeti felépítését.
A honlapra feltöltött képeken a bicskei pedofil igazgató is szerepel.
Három fiatal magyar tehetség is nagyon jól jár.
A rendőrség fokozott figyelmet kér az autóvezetőktől több kerületben.
Emellett a rektorválasztás is közeleg, a pályázati kiírás napokon belül megjelenhet.
A Miskolci Rendőrkapitányság állatkínzás gyanúja miatt folytat nyomozást.
Élete „legteljesebb időszakának” nevezte a tisztségében eltöltött két évet.
A legtöbben Törökországból és Afganisztánból érkeztek az Európai Unióba.
Kérdés, hogy erre büszkék lehetünk-e.
Túl sok a hasonlóság Szlovákis és Magyarország helyzete között.
A műszak dolgozói is sztrájkba léptek.
Egyelőre kétséges, hogy a játékos elő tudja-e teremteni az ehhez szükséges pénzt.
Közelednek az önkormányzati választások.
Szerintük az semmit nem oldana meg.
Hajtóvadászatot indított ellene a rendőrség.
A jelenlegi vezetőedző 12 év után távozik a csapattól.
Az Eb-n kilenc egységünk indul, 22 evezőssel.
Szerinte a történészeknek inkább örülniük kéne, hogy végre vannak patrióta filmesek.