Sorosozós, zsidógyalázó röplapokat szórtak szét amerikai egyetemeken
Fehérellenes zsidó összeesküvés áll a Brett Kannavaugh főbírót érő vádak mögött – üzentek a szórólapok terjesztői. Az akció mögött egy neonáci portál tábora állhat.
Fehérellenes zsidó összeesküvés áll a Brett Kannavaugh főbírót érő vádak mögött – üzentek a szórólapok terjesztői. Az akció mögött egy neonáci portál tábora állhat.
Az áldozatot eddig ismeretlen körülmények között ütötték el egy útkereszteződésben.
Idősek és diákok együtt vonultak az utcákra, hogy tiltakozzanak a tervezett, inflációnál alacsonyabb nyugdíjemelés és a Macron-kabinet szocálisan érzéketlen politikája miatt.
A többség számára fizetős elitegyetemet faragnának az egykori Közgázból, sőt, utána az egész magyar felsőoktatás ezt a modellt követheti.
A parlamentnek így napirendre kell tűznie a korábban már elfogadott, de felfüggesztett tilalom újbóli bevezetését. A női egyenjogúság a vártnál kevesebb polgárt mozgatott meg.
A támadókat a zárt ajtó sem tartotta vissza, hatalmas késsel próbáltak végezni a sértettel.
Újabb személycsere történt a korábban már a teljes vezérkarát váltó MVM-nél. Az új kommunikációs vezetőnek lesz mit eltakar(íta)nia.
Lewis Hamilton nem nézi jó szemmel, hogy a média ízekre szedi Sebastian Vettelt és a Ferrarit a sorozatos hibák miatt, ezért védelmébe vette a német pilótát.
A Fidesz-KDNP képviselői megmentették politikai vezetőik kiváltságát.
Korábban ürüléket is kentek a Párbeszéd politikusának irodai ablakára, de most lett elege: feljelentést tesz a rendőrségen.
Nemzetünk történelmei keresztezték egymást – mondta a 150 éves török megszállásról a Orbán Viktor. A miniszterelnök – aki pár hónapja még távol tartott volna minden európai államot az iszlámtól – most szentnek nevezte a janicsárképző, iszlám vallási központokat alapító dervist.
Ha lehet, még jobban elmérgesedett a Handó Tünde és az őt ellenőrizni hivatott tanács közti harc.
Egy oxfordi konferencián esett neki a brit konzervatívoknak a demokrata politikus, amiért az Európai Parlamentben nem szavazták meg a Sargentini-jelentést. A magyar kormány válasza: Soros György.
Andrea Nahles, az SPD elnöke támogatja az EB alelnökének jelölését.
Kis mértékben növelheti a mellrák kialakulásának kockázatát a nőknél, ha rendszeresen esznek feldolgozott húsfélét, például szalonnát és kolbászt - állapította meg egy új kutatás, amely elemzéséhez több mint egymillió nő adatait használta fel.
A cselgáncsozó Özbas Szofi, az úszó Berecz Blanka és Milák Kristóf is az első helyen végzett az ifjúsági olimpián Buenos Airesben.
Nikki Haley lépése a hírek szerint mindenkit váratlanul ért.
A legmagasabb orosz állami elismerésben részesült a két, támadással gyanúsított hírszerző, akiket Vlagyimir Putyin korábban ártatlan turistának nevezett.
Sok napsütést hoz a szerda, akár 25 fokot is mérhetünk.
Oleh Szencov bebörtönzött ukrán filmrendező, Násszer Zefzafi marokkói aktivista vagy a Földközi-tengeren életeket mentő civil szervezetek kaphatják idén az Európai Parlament (EP) Szaharov-díját.
Kész tényként beszélnek egy vagy több vizsgálatról, amely szerint állítólag a Kardiológiai Intézetből kirúgott főorvos a felelős egy beteg haláláért, csakhogy ilyen vizsgálat valószínűleg nem is volt.
Balatonfűzfő és Alsóörs között pótlóbuszok közlekednek.
Némi sejtelmeskedés után Polt Péter elárulta, hogy a Központi Nyomozóügyészség foglalkozik majd a miniszterelnök repülőútjaival.
Összesen 92,7 milliárd forintot kapna az MTVA.
A munkáltatók többsége az adókedvezmények jelentős szűkítése ellenére is azt tervezi: megtartja a béren kívüli juttatások jelenlegi rendszerét.