Csütörtökön már több lesz a felhő, ónos eső is jöhet
A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között várható, élénk szélre is számítani kell.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között várható, élénk szélre is számítani kell.
Módosító javaslattal kezdeményezi a Demokratikus Koalíció, hogy Kövér László házelnök ne tilthasson ki újságírókat a parlamentből.
Budapesten és nyolc településen továbbra is kifogásolt a levegő minősége.
A Ferencváros és a Honvéd négy, a Haladás pedig két góllal győzte le harmadosztályú ellenfelét.
Úgy tűnik, 23 éves rekordot döntött a gazdaság.
Egy képviselő előkapott egy mikrofont, és bejelentette: átvette az ülés vezetését, miután a kormánypárti ülésvezető nem volt hajlandó szavazást kiírni a korrupcióért elítélt Dragnea és önmaga leváltásáról.
NATO-ellenes tevékenységet folytatott – ezzel indokolta a szlovák kormány a pozsonyi követségen dolgozó orosz alkalmazott elküldését.
A magánszolgáltatóknál is szükség lenne online pénztárgépre, a mentőktől pedig jelentést kért a kiérkezési idejük romlásáról - ezekről is beszélt az egészségügyi államtitkár szerdán az IME szakfolyóirat konferenciáján.
Venezuela régóta húzódó gazdasági recessziója miatti bűnözés megerősödése jelentős problémává vált.
Száz éve érkezett Ferdinand Vix első jegyzéke a magyar kormányhoz: A magyar kormány haladéktalanul vonja vissza csapatait a szlovák országokból
Stockholmban ülnek tárgyalóasztalhoz a háborús felek. Ám még ha mindenki számára váratlanul békét is kötnének, a világ legsúlyosabb humanitárius krízise csak 2019 második felére enyhülhet.
Natália elment otthonról, családja és a rendőrség sem bukkant nyomára.
A fogyasztási hitelt törlesztők közel felének jóval alacsonyabb a jövedelme az átlagosnál - mindenüket elveszthetik, ha egy újabb gazdasági válság éri az országot.
A rabszolgatörvény parlamenti vitájának megismétlését követelik, és a tüntetések mellett egy népszavazás lehetősége is felmerült az MSZP és a Párbeszéd sajtótájékoztatóján.
Miközben a CEU szedelőzködik, egy lépéssel ismét közelebb kerültünk Oroszországhoz: a Nemzetközi Beruházási Bank Moszkából hozzánk teszi át székhelyét.
Magyar képző- és fotóművészek mutatkoznak be Miamiban az amerikai közönség előtt a Hungary Emerging program utazókiállításának utolsó állomása keretében.
Sok mindent belesűrített Réthly Attila rendező a Maya című előadásba a Budapesti Operettszínházban, mégis hiányérzetünk támadhat. Több elvarratlan szál is rátétként szerepet kap a produkcióban.
A bosszúpornót egy Pest megyei iskola diákjai küldték tovább, végül több száz ember láthatta a felvételeket.
Törvényt sért az az intézmény, ahol térítési díjat kell fizetni az ellátott gyereket anyukáinak és apukáinak.
A tél beálltával egyre több gyötrődés vár azokra a tízezrekre, akik a kelet-ukrajnai tűzszüneti vonal mentén élnek, és ingázni kénytelenek.
Több európai és dél-amerikai országban is kommandósok ütöttek rajta a 'Ndrangheta tagjain. A legerősebb és legveszélyesebb, euró tízmilliárdokat kereső olasz maffia világszerte terjeszkedik, csak Németországban 47 feltételezett emberüket fogták el.
Az észak-írországi DUP nem szavazza meg a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő, november végén kötött megállapodást,
A Jobbik volt alelnöke szerint magánéleti "anyagokkal" zsarolhatják egymást volt pártjában.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) különböző trükkökkel akadályozta meg, hogy a világbajnokság előtt kiderüljön, több orosz játékos is doppingolt.
A MÁV-HÉV különleges meglepetéssel készül csütörtökön és a jövő héten: Mikulás HÉV névre hallgató vonat indul csütörtökön és jövő kedden délután a Batthyány tér és Szentendre közötti vonalon - közölte a MÁV Zrt.