Schmidt Máriáék cége megveszi az Elmű budavári épületét
Az Attila úton vásárolt újabb ingatlant a BIF Nyrt., ami már az agrárminisztériumnak is otthont ad.
Az Attila úton vásárolt újabb ingatlant a BIF Nyrt., ami már az agrárminisztériumnak is otthont ad.
Megállapodás nélkül ért véget a munkáltatók és munkavállalók idei utolsó egyeztetése a legkisebb bérekről, így a pénzügyminiszterhez került a döntés joga.
Vonulós demonstráción tüntettek legalább ötszázan a rabszolgatörvény ellen Heves megye székhelyén. A tiltakozók szerint a kormányfő oligarcha barátai is jól járnak az új jogszabállyal.
Egyelőre nem tudni, hogyan történt a baleset.
Kamatot emelt az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer szerdán (Fed), idén immár negyedik, 2015 decembere, a kamatemelési ciklus elindulása óta pedig kilencedik alkalommal.
Több mint 150 állam képviselői szavaztak igennel a csomagra az ENSZ közgyűlésén. Magyarország kilépett a tárgyalássorozatból, bár senki sem kötelezett volna minket a csomag az anyag elfogadására.
Szegedi tudósok kutatásai szerint a szervezet antibiotikumai segíthetnek a baktériumok kordában tartásában és az újgenerációs antibiotikumok fejlesztésében.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben szerda este a reggeli szintekhez képest.
A kormányfő strómanjaként számon tartott Mészáros Lőrinc érdekkörébe tartozó Opus Global bejelentette: a tulajdonában lévő Mátrai Erőműtől (MERT) végleg az MVM Hungarowind veszi át három éve átadott, 16 MW-s visontai napelemtelepüket, bár az üzemeltetés-karbantartás továbbra is rájuk hárul.
Évbúcsúztató madárgyűrűzést tart a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az újpesti Farkas-erdőben, december 28-án délelőtt.
Egerben és Nyíregyházán is népes tömeg tiltakozik a túlóratörvény és a Fidesz intézkedései miatt. Együtt legyőzhetetlenek vagyunk – üzeni Egerből a Momentum.
Többek között a légi közlekedés és a teherszállítás, illetve a pénzügyi infrastruktúra biztonsága szerepel a fő kérdések között.
Elhunyt Berencsi Béla, Ibrány polgármestere, aki 43 éve állt a település élén.
Csökkenti a Mol bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a 95-ös benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
A fogyasztási szokások lassítása segíthet abban, hogy az ember úgy érezze, lassabban telik az idő és bőségesen elegendő áll rendelkezésre belőle - állítják a kutatók a Journal of Consumer Research című folyóiratban publikált tanulmányukban.
Illetve immár nemcsak a rabszolgatörvényt akarják végképp elörölni, számos másik követelésük lett.
Harrach Péter fia olyan megjegyzést tett a szocialista polgármesterre, amitől a főpolgármester zsebében is kinyílt a bicska: közleményben védte meg a kerület vezetőjét.
Magyar író mindenféle megjelölés nélkül, aki meg tudta hallani a másik érveit: Grendel Lajostól búcsúzunk.
Orbán a Vasas SC-t választotta partnernek, az MTSZ nem lesz benne a tervezésben.
Ez a lépés, csakúgy, mint a Patriot légvédelmi rakéták eladása Törökországnak, a fagyos amerikai-török viszony enyhülését jelzi.
A brutálisan bántalmazott sértett kilenc nap után, kórházban vesztette életét.
Nem tartott be értesítési határidőket, és szabálytalanul, egyoldalún módosított előfizetői szerződéseket a telekommunikációs mamut a médiahatóság szerint. Az NMHH bírságolt, a Magyar Telekom fellebbezésre készül.
Tiltakozással vennék rá a köztársasági elnököt, hogy küldje vissza a túlóratörvényt.
Tiltakozással vennék rá a köztársasági elnököt, hogy küldje vissza a túlóratörvényt.
Tudósítani akart a kaposvári tüntetésről a kaposvári újságíró, ezért megvonták az adminjogát az egyik helyi médiumnál. Ráadásul a városháza sajtósa vette el a hozzáférését. A szerkesztőség cáfolja, hogy a városvezetés függesztette fel az adminjogot.