A kényszernyugdíjazott bírák ellen ítélt a strasbourgi bíróság
Diszkrimináció helyett a magánélethez való jogát vizsgálta az Emberi jogok Európai Bírósága a kényszernyugdíjazott bíráknak, és úgy találták, az nem sérült.
Diszkrimináció helyett a magánélethez való jogát vizsgálta az Emberi jogok Európai Bírósága a kényszernyugdíjazott bíráknak, és úgy találták, az nem sérült.
Bár a japán joggyakorlat alapján arra lehetett számítani, hogy börtönben marad, ám 5 milliárd jenes sikkasztás ide vagy oda, Carlos Ghosn úgy tűnik, mégis haza mehet
A gyengéd simogatás csökkenti a kisbabák fájdalomérzetét egy új brit tanulmány szerint, amelyről az MTI írt a BBC ismertetése alapján.
Egy vihar után ketté tört tankhajóból 50 ezer tonna kőolaj ömlött a tengerbe Dél-Európa partjainál 2002-ben. A spanyol bíróság másfél milliárd eurós kártérítést szabott ki.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri Kemény Szabrina megtalálása érdekében.
Az MVM beszámolt naperőművei helyzetéről.
Az ország déli felén fagyott eső, eső is előfordulhat.
A főváros megteheti, hogy sem hivataliban, sem cégeinél nem kényszeríti 400 órányi túlmunkára az alkalmazottakat.
A másodikon Szájer József, a harmadikon Járóka Lívia áll.
Több mint 174 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti jura időszak elejéről származó, megkövesedett virágos növényt azonosítottak kínai kutatók.
2021-től betilthatják a műanyag tányérokat, evőeszközöket, szívószálakat, miután az Európai Unió intézményei megállapodtak a műanyaghulladék mennyiségének visszaszorítását célzó szigorúbb szabályokról.
A balesetben egy ember életét vesztette, egy pedig megsérült.
Karácsony, de a húsvét is a nagy közösségi étkezések ideje. De mi a magyarázata annak, hogy úgy érezzük ilyenkor „halálra kell enni” magunkat?
Kérdés, mekkora büntetést kapnak Orbántól, amiért kiestek a szerepükből – írta az MSZP EP-képviselője.
Kiírták a pályázatot, a gimnáziumok 9-12. évfolyamára, illetve a szakgimnáziumok 11-12. évfolyamára várják a könyveket.
Mindenhol elutasító választ kapott a volt együttes politikus.
A vb-bronzérmes belga együttes egy ponttal áll jobban a világbajnok franciáknál.
A rendőrség gyanúsítottként hallgatott ki egy 39 éves férfit, majd őrizetbe vette.
Egyikük kinyitott és félretett egy bőröndöt, melyben 150 ezer forint értékű valuta volt. Társa ezalatt figyelt, így biztosítva a terepet.
Budapesten és 18 nagyvárosban határérték feletti a szálló por mennyisége, Budapesten egészségtelen a levegő, Miskolcon pedig jobb lenne oxigénmaszkban közlekedni.
A végzést az ügyészség és a védelem is tudomásul vette, így az jogerős.
Hipermarketek zöldség- és gyümölcskínálatát vizsgálták a szakemberek, az ellenőrzések során több százezres bírságok szabtak ki.
A közel kétméteres férfi kegyetlenül megverte és szexuális cselekményre kényszerítette a az ismert futónőt. Most vádat emeltek ellene – ám van egy körülmény, ami miatt a maximálisan kiszabhatónál enyhébb büntetést kaphat.
Nagyon örülnénk, ha ezt a közmédia az esti híradásaiba bevágná – mondta az MSZP budapesti alelnöke.
Egy gospel istentiszteleten megszokott, hogy a hívek táncolnak. De mi a helyzet a népzenei köntösbe öltöztetett református énekekkel? Erre Tímár Sára lemeze adhat választ.