Hivatalosan is "meghalt" az Opportunity, a 15 éves marsjáró
A Mars kutatása nem zárul le, a NASA InSight nevű űrszondája 2018. november 2-án szállt le a bolygón.
A Mars kutatása nem zárul le, a NASA InSight nevű űrszondája 2018. november 2-án szállt le a bolygón.
Amellett, hogy a kannabisz bizonyítottan jól használható a gyógyászatban, egy egységes uniós szabályozás bevételt is hozna, és a feketepiac ellenében is hatna.
Néhányan a helyszínen vesztették életüket, de nagyon sokan kórházba szállítás közben haltak bele sérüléseikbe.
Megszakadtak a bértárgyalások a cégnél, ezért szerda délutántól sztrájkot hirdetett a szakszervezet.
Tavaly augusztusban két hétig nem adtak enni a menedékkérőknek. A Magyar Helsinki Bizottság már akkor szólt, hogy jogszabályi változás kell, de nem változott semmi.
Az Európai Parlament (EP) nem csökkentené, hanem a jelenlegi szinten tartaná a regionális támogatásokat az EU 2021-ben kezdődő hétéves költségvetésében.
Pénteken találkozik Palkovics László innovációs miniszter Lovász Lászlóval, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökével, hogy az akadémiai kutatóhálózat finanszírozásának jövőjéről egyeztessenek – értesült lapunk.
Rálicitáltak a miniszter szavahihetőségét firtató szocialisták aggodalmaira. Egyúttal jogi lépésekkel ijesztgeti a minisztérium Bangóné Borbély Ildikót.
A kutyaugatás bosszantó hatását vizsgálták az ELTE etológiai tanszékének kutatói.
Nyolcvan éves korában elhunyt Tandori Dezső Kossuth-díjas író, költő, műfordító, intermediális grafikus, a nemzet művésze.
Egyenesen a belügyminiszter válaszolt a felvétel sorsáról érdeklődő Vadai Ágnesnek, de nem mondta el, az hogyan kerülhetett az Origohoz.
„Erőszak és kirekesztettség a romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat tükrében” címmel rendez konferenciát a Debreceni Egyetem Germanisztikai Intézete és az Együtt Debrecenért Egyesület pénteken.
Az FTC újjáalakuló korcsolya szakosztályának színeit ölti fel a gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang mellett Bánhidi Ákos sikeredző, a Krueger-fivérek és több fiatal is.
Több mint 100 után újra láttak fekete párducot, sikerült felvételeket is készíteni róla Kenyában - közölte a CNN-nel a San Diegó-i állatkert biológusa.
Aki mást akar, azzal szemben kíméletlenek leszünk, aminthogy kérlelhetetlenül levonjuk a konzekvenciákat
Immár jogerős, hogy a feltaláló Rubik Ernő cégének nem állhat fenn védjegyoltalma a népszerű kirakós játék formája felett.
Az ellenzék profitálna abból, ha a kormánypártiak foglalkoznának az ország ügyeivel, így inkább nem teszik, derül ki a bizottság fideszes alelnökének leveléből.
3 év alatt kívánják visszaállítani az 1945 előtti állapotokat a Hauszmann-terv keretében.
Székely László alapjogi biztos a legfőbb ügyészhez, a megyei kormányhivatalhoz és az otthon kuratóriumi elnökéhez fordult, szerinte ugyanis törvénysértő volt az ellátási szerződések felmondása.
A venezuelai gazdasági helyzet kilátástalansága miatt taxisofőr, halász és kereskedő áll Kolumbiában Raspachinnak (kokaszedő), hogy a kábítószer alapanyagául szolgáló kokacserje-ültetvényeken keresse meg a betevőt az otthon maradt családnak.
A német istálló az új turbókorszak 2014-es kezdete óta minden egyéni- és konstruktőri világbajnokságot megnyerte, idén pedig egy sajátos rekordot is beállíthat.
Több ezer kilométeres frontrendszer húzódik végig Kelet-Európa fölött, csütörtök estig enyhébb levegő éri el a Kárpát-medencét.
Az üggyel összefüggésben Franciaországban is elfogtak egy embert.
A magyar sípályák holnap hosszabb nyitva tartással, programokkal és kedvezményekkel várják a téli sportok kedvelőit.
Korábban már azt sem nézte el László Tamásnak a Választási Bizottság, hogy iskolákban kampányolt.