Sokkoló jelentés: már 140 millió gyermek él nagy intenzitású háborús övezetben
Évente kiskorúak százezrei vesztik életüket a háborús konfliktusok következtében - állapította meg áttekintésében a Save the Children nevű szervezet.
Évente kiskorúak százezrei vesztik életüket a háborús konfliktusok következtében - állapította meg áttekintésében a Save the Children nevű szervezet.
A szív dobogását hallgatja az orvos, amikor a sztetoszkópot a páciens mellkasához tapasztva „hallgatózik”. Sokszor csak ezzel, a régi módszerrel lehet felfedezni a zörejt.
A 37 éves vádlott tavaly májusban ittasan, jogosítvány nélkül, egy engedély nélkül elvitt autóval gázolt el egy fiút, akin ráadásul nem is próbált meg segíteni.
Felülmúlt a szervezők várakozását a Valentin Projekt elnevezésű akcióban összegyűlt 28 millió forint, amelyből már vasárnaptól elkezdhetik a 284 kutya megmentését.
Székely László a szaktárcához fordult az ügyben.
Még tájékoztatást várnak a cégtől a bértárgyalások folytatásáról.
A béremelésekre koncentráló ötpontos sztrájkkövetelési csomagot jelentett be délelőtt a nemrég megalakult Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság.
A magyar szakképzés hosszú távú, valós problémáinak megoldásában elenyésző szerepet fog játszani az innovációs minisztérium új szakképzési stratégiája.
A fegyverest többször meglőtték, a mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
Ezt követően beszállt egy kocsiba és a sofőrrel együtt elhajtott a helyszínről. A legfrissebb hírek szerint már elfogták a férfit.
A helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére a forgalmat rendőrök irányítják.
Varsó több információt szeretne szerezni az izraeli miniszterelnöknek tulajdonított, holokauszttal kapcsolatos kijelentésről.
Több nagy név is hiányozott a Közel-Keletről szóló - az Egyesült Államok által szervezett - varsói konferenciáról, de a célt így is elérték.
A jármű több órás késéssel indult, a francia határtól nem messze elromlott a váltója, beragadt a busz a hóba, nem volt rajta hólánc – botrányos körülményekről számoltak be az utasok.
Nem született döntés, a február 18-ai héten folytatódnak az egyeztetések.
Mészáros Márta felújított filmjével, az Örökbefogadással tért vissza a Berlináléra. A hetvenes éveket Hanna Schygullával idézte meg.
A lakosok szerint az állat a hadsereg egyik tisztjének a „házi kedvence” volt.
A Szovjetunió összeomlása óta nem volt ilyen ingatag a globális biztonsági helyzet – olvasható a müncheni konferencia előtt kiadott jelentésben.
A sportsérülést hamar ellátta az elnököt körbeálló 5-10 férfi.
Ezt április 28-án rendezik meg a dél-európai országban. A parlamenti ciklus eredetileg 2020 nyarán ért volna véget.
A női úszók között a svéd Sarah Sjöström diadalmaskodott.
Szombaton ér véget a ValóVilág9 powered by Big Brother. Szeretjük ostorozni a főképp nézői kíváncsiságra alapozó valóságshow műfaját, hisz gyakran övezik a bulvárlapok címlapjain botrányok. Pedig se több, se kevesebb, mint egy tévéműsor, ami sokkal érdekesebb annál, mint az elsőre tűnik.
Felkereste az utcán alvó sértettet, felébresztette, és ötszáz forintot kért tőle. Végül megverte, megfenyegette, és elvitt tőle 1500 forintot.
Egyik szerződésmódosításból sem derül ki, hogy ezt a kötelezettségét eltörölték volna.
A budapestiek elsöprő többsége, 75 százaléka támogatná a betétdíjas rendszer bevezetését, és választaná a visszaváltható palackot az egyszer használatos helyett − derül ki a Greenpeace Magyarország 2018 decemberében végzett reprezentatív közvélemény-kutatásából.