Добавить новость
ru24.net
Nepszava
Апрель
2019

Новости за 05.04.2019

Csökkent az Elmű és az Émász nyeresége

Nepszava 

Tavaly az Elműnél 17,6 milliárd forintról 10,1 milliárdra, az ÉMÁSZ esetében pedig 4,8 milliárdról 3,4 milliárdra esett a (nemzetközi számviteli szabályok szerint időszaki eredménynek nevezett) nyereség – derül ki a két, egyaránt a német RWE-irányította áramszolgáltató csoport nemrég megjelent tőzsdei jelentéséből. (Gazdaság)

"Lezsebszerződésezték" a Paks 2-es megállapodást

Nepszava 

Elképesztően silány minőségűnek, illetve zsebszerződésekhez hasonló hosszúságúnak nevezte az új paksi nukleáris blokkok kivitelezésére a magyar állami megrendelő és az orosz állami kivitelező között öt éve megkötött, nemrég – jelentős kitakarásokkal – közzétett szerződéseket az ATV-nek adott nyilatkozatában Mártha Imre, az állami MVM Magyar Villamos Művek korábbi vezérigazgatója. (Gazdaság)

321,29 forinton az euró

Nepszava 

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben péntek este a reggeli szintekhez képest. (Gazdaság)



Egy nevet várnak a közszolgák

Nepszava 

A közszféra szakszervezetei nem hagyják, hogy a kormány felszalámizza az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottságot – ezt üzente meg a miniszterelnöknek címzett második levelében a testület ügyvivőjévé választott Földiák András. (Belföld)

Новости России
Москва

Навка: во время болезни Заворотнюк возили по Москве только в парандже



Спорт в России и мире

Новости спорта


Новости тенниса
WTA

Путинцева в Бирмингеме завоевала третий титул WTA в карьере






Лучшую валюту для хранения сбережений назвали россияне

Под Воронежем в аварии двух авто и рейсового автобуса погиб 1 человек и 8 травмированы

В Ефремове отметили праздник Троицы

Упала на дочь и плакала. Отдыхавшая в Крыму рассказала об атаке ВСУ на пляж