Мы в Telegram
Добавить новость
ru24.net
Nepszava
Май
2019

Новости за 30.05.2019

Mégis lesz agrárnapelemprogram

Nepszava 

Az Orbán-kormány a 2017-ben meghirdetett, majd tavaly lefújt agrárnapelem-programhoz hasonló rendszer kidolgozásába fog. (Gazdaság)

„Vagy felébred a döntéshozó a figyelmeztetésekre, vagy valahol egyszer csak megroppan a rendszer”

Nepszava 

Elunták a kormányzat hallgatását – ezzel magyarázta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke azt, hogy szerdán kemény hangú állásfoglalást tettek közé honlapjukon. Egyebek mellett sérelmezték, hogy hiába egyeztettek csaknem egy éven át az egészségügyi ágazatban szükséges béremelésekről, és zárult kölcsönös elégedettséggel a tárgyalássorozat, semmi nem változott. A közlemény végén a kamara felteszi a kérdést, hogy az egymást érő egészségügyi botrányok és a túlmunka egyre gyakoribb megtagadása mikor éri el azt a szintet... Читать дальше...

Erősen fényezett kereseti adatok

Nepszava 

Márciusban már 367 200 forint volt a bruttó átlagkereset, ami 244 200 forintos nettó átlagfizetést és éves szinten 10,2 százalékos növekedést jelent – közölte csütörtökön a KSH. Közfoglalkoztatottak nélkül számolva még szebb számok jöttek ki: őket kivéve már átlagosan bruttó 377 100 forintot keresett márciusban az átlagos munkavállaló. A KSH azonban - bár elvileg január óta rendelkezésére áll a teljes munkavállalói létszámra vonatkozó adatbázis - továbbra is csupán a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál... Читать дальше...

Eső áztatta vert sereg

Nepszava 

Hiába gyűlt össze Budapesten közel 1000 Arsenal-szurkoló, kedvenceik 4-1-re kikaptak a Chelsea-től a labdarúgó Európa-liga szerdai döntőjében. (Sport)



Helyreigazítás

Nepszava 

"A nepszava.hu weboldalon 2019. április 28. napján közzétett "Kiszállt a rendőrség a magyar lombikcéghez, lefoglalták az összes számítógépet" című cikkükben valótlanul állítottuk, hogy rendőrségi vizsgálat zajlik a Humán Reprodukciós Intézet Kft. - más néven Versys Klinika - ellen. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Humán Reprodukciós Intézet Kft. - Versys Clinics - ellen soha nem volt és jelenleg sem folyik büntetőeljárás. Valótlanul állítottuk, hogy a cég Madarász irodaparkban lévő épületét és a klinika egy részét a rendőrség lezárta... Читать дальше...

Ajándékot kapott a turizmus

Nepszava 

Számos, már eddig is napirenden lévő intézkedést tartalmaz a kormány gazdaságvédelmi akcióterve, a szállásadók azonban örülhetnek. (Gazdaság)

Forrongás Szombathelyen

Nepszava 

Klerikális reakció, vallási okokból, bujtogatók fölhívására szervezkedtek Szombathely ellen. A Tanácsköztársaság második hónapjában (belföld)

Новости России
Москва

Российские компании придерживаются собственного подхода в ESG


Néhol már a nap is kisüthet pénteken

Nepszava 

Míg a sarkkörnél 25 fokos kánikula van, a Kárpát-medence időjárását magassági hidegörvény alakítja. Jó hír, hogy péntekig jelentős mennyiségű csapadékra az ország döntő részén már nem kell számítani. (Belföld)

Kurz után először lesz női kancellárja Ausztriának

Nepszava 

Az alkotmánybíróság elnökét választotta ideiglenes kancellárnak az osztrák szövetségi elnök; a legfiatalabb kancellárt váltó Brigitte Bierlein lesz az első női kormányfő Ausztriában. (Külföld)

A Bosch nem vesz részt a kereskedelmi háborúban

Nepszava 

Visszautasította  Daniel Korioth, a német Bosch-csoport magyarországi vezetője azokat a gyanúsításokat, amelyek a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent cikk nyomán azt sugallták, hogy a társaság - a Siemens és a szoftvergyártó SAP társaságában - vizsgálja, hogy van-e értelme fenntartani az üzleti kapcsolatokat a Huawei Technonlogies kínai telekommunikációs céggel az amerikai szankciók fényében. Donald Korioth a Népszava érdeklődésére a csütörtöki sajtótájékoztatón kifejtette, hogy világszerte... Читать дальше...


Спорт в России и мире

Новости спорта


Новости тенниса
WTA

Саснович победила на старте квалификации турнира WTA-500 в Берлине






МЧС предупредило о ливне, грозе и ветре в Москве 17 июня

Аналитик Зварич: изменения курсообразования из-за санкций не повлияют на вклады

Традиционные ценности: утопия отечественного электромобиля

Дизайнеры из Якутска приглашаются к участию в третьей Московской неделе моды