Baj van a Google-nél: több szolgáltatása sem működik rendesen
Technikai probléma lépett fel vasárnap este 9 óra előtt nem sokkal a Google rendszereiben. (Külföld)
Technikai probléma lépett fel vasárnap este 9 óra előtt nem sokkal a Google rendszereiben. (Külföld)
Egy 38 éves mátészalkai lakos vesztette életét, amikor két személyautó összeütközött. (Bűnügy-baleset)
A leszakadó végtagok a belügyminiszter-helyettes szerint nem annyira fontosak, mint az az üzenet, hogy a rendőrökre nem szabad kezet emelni. A sérült tüntetők másképp látják a dolgot. (Külföld)
Negyedik alkalommal is kikapott a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében, ezúttal a Vardar Szkopje bizonyult jobbnak 27-24-re. (Sport)
A magyar női kézilabda-válogatott 41-23-ra nyert az osztrák csapat vendégeként vasárnap a decemberi női kézilabda-világbajnokság selejtezőjének első mérkőzésén. (Sport)
A romák színt adnak az emlékeinek, mondta a pápa, aki sajnálatát fejezte ki azért is, hogy "sajátosságaikat" sokszor nem értékelte az egyház. (Külföld)
Huszonöt évvel ezelőtt Horváth Charlie megjelentette pályafutása első szóló albumát. Az énekes negyvenhét esztendős volt akkor, vagyis az önálló korongkészítést nem éppen karon ülőként kezdte. Ám az LP rövid időn belül platinalemezzé vált, elnyerte az év albuma, előadója pedig az év énekese díjat. A KFT együttes tíz esztendővel korábban arról dalolt Afrika című számában, hogy szóba se jöhet Skandinávia, Charlie viszont éppen a hosszú skandináv éjszakákról dörmögött, felelevenítve, hogy egy évtizeden át színét se látták idehaza. Читать дальше...
Kétszer is tűzharcba került a rendőrökkel a 48 éves férfi, aki ellen nemzetközi körözés is érvényben van. (Bűnügy-baleset)
Egy kétségbe esett fiatal férfi állított meg egy rendőrautót szombaton éjjel a Király utcában. Édesapja az autójukban lett rosszul. (Bűnügy-baleset)
A miniszterelnöki hivatal nem adott hivatalos magyarázatot Bennet és Saked felmentésére. (Külföld)
Az ember mindenfélét elképzel trópusi magányában. Hogy mit fog átadni félévszázados száműzetése gazdag tapasztalatából, ha majd hazatér. Ha majd az óhaza érdeklődni fog. Aztán kiderül, hogy ilyen hasznos tapasztalatcserére ritkán adódik alkalom. Akkor aztán összefoglalja a messziről érkező, hogy mi lenne a legfontosabb mondanivalója. Amit nem tud magában tartani. A jótanácsait: az emigráció sirámai nem érdeklik az otthoniakat. Elsőnek – végül is skribler – irodalmunk állapotáról ejtene szót. A... Читать дальше...
A 26 éves versenyző a nagy körverseny történetének első ecuadori győztese lett. (Sport)
Kereskedő volt Krakkóban, a terror miatt szöktek Szlovákián át Magyarországra és kaptak menedékjogot. (Szép Szó)
Az életünk egyik nagy traumája, amikor rájövünk, hogy a világon mindennek neve van (ha épp nincs, akkor lesz), és ha meg akarjuk értetni magunkat a felnőttekkel, akkor ezt mind-mind meg kell tanulni. Van ebben némi számítás is: mert hiába gügyögnek nekünk olyan felszabadultan az első években, látszik rajtunk, hogy ők sosem fogják elsajátítani a mi nyelvünket, így hát nekünk kell iparkodnunk, ha szót akarunk érteni velük. Okosabb enged. Dusi, a nevelt fiam is a nevekkel küzd most leginkább. Pontosabb a leginkább megfoghatatlan dolgokkal... Читать дальше...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 22. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: (Belföld)
A magyar nemzeti strómanok rendje, a kinevezett grófok és bárók egyelőre nem látják át a rendszert – a vagyonosodás éleslátást elhomályosító terhe alatt. (Szép Szó)
„A pápa elment, Erdély mégis itt maradt”, írta az erdélyi multietnikus társadalmi békét védelmező, a kisebbségek elleni uszítás ellen következetesen fellépő kolozsvári román portál. (Külföld)
Lesz 29 fokos hőség is, de a megszokottá vált felhőktől sem kell még a hétvégéig elbúcsúzni. (Belföld)
Amiről Harari beszél, valójában nem más, mint a nacionalizmus kifejezés visszakövetelése a szélsőjobbtól azáltal, hogy új, pozitív érzelmi töltetet ad egy régi egyenruhához hasonlóan elrongyolódott és szétfoszlott szónak. (Szép Szó)
A nő halálával kapcsolatban bűncselekmény gyanúja nem merült fel. (Bűnügy-baleset)
Az uniós választások és az egyre erősödő klímamozgalmak révén szinte a közbeszéd állandó témájává vált a sokak által már csak klímakatasztrófának nevezett jelenség. Cikkek ezrei szólnak arról, hogy ideje komolyan venni a globális felmelegedést, mert most még nem késő, még tudunk változtatni, ha a politikai és gazdasági döntéshozók is felfogják a helyzet súlyosságát. De mi van, ha már nem? (Visszhang)
50 kilométer folyószakaszt vizsgáltak már át a hatóságok az áldozatok után kutatva, már az összes Duna-menti ország a vizet figyeli Budapest alatt. (Belföld)
Amikor a Népszava minapi cikkét olvastam („11 milliót gyűjtöttek össze néhány nap alatt…”) egyfajta déjà vu érzés fogott el: valamire emlékeztetett, pedig a cikk mondandójáról eddig fogalmam sem volt. A laptárs Magyar Hang híradása alapján készült írás arról számolt be, hogy a Pest megyei Zsámbokon gyámügyi eljárás vár egy ott élő asszony kilenc gyereke közül nyolcra, akik még kiskorúak, mivel a kapott hitelt a család nem tudja törleszteni. (A munkanélküli, alkoholista apa elhagyta a családot.)... Читать дальше...
A Jobbik országos elnöksége Jakab Pétert jelöli a párt országgyűlési képviselőcsoportja vezetőjének. (Belföld)
A választási műsorokat nézve sok olyan régi ismerőst láttunk a képernyőn, akik több évtizede tűntek fel és most szomorúan kellett megállapítanunk, hogy bizony nem tett jót nekik az idő múlása. (Szép Szó)