Добавить новость
ru24.net
Nepszava
Июль
2019

Новости за 27.07.2019

T. Takács Zsuzsa: Égetni való emlékek

Nepszava 

„Ez a legborzasztóbb, hogy még csak nem is emlékeznek rá. Más érzés lenne, ha őszintén sajnálva a tetteiket, szavaikat, bocsánatot kérnének. Látná, hogy megbánták.” (Szép Szó)

Fennen hirdetett dicsőségünk

Nepszava 

Ahelyett, hogy kijavították volna a mára emblematikussá vált Vasarely-másolatot, egy új koncepcióval álltak elő. (Fővárosi Negyed)

Itt vannak az ötös lottó nyerőszámai

Nepszava 

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 30. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: (Belföld)

Lázári lázálmok és a viharsarki valóság

Nepszava 

A megye közvéleménye és változó színvonalú politikusi gárdája még mindig abba az illúzióba ringatja magát, hogy a rendszerváltás utáni mélyrepülésnek az M44-es gyorsforgalmi út megépítése vethet majd véget. (Szép Szó)

Még Orbán is küzd az általa épített rendszer definiálásával

Nepszava 

Furcsa paradoxon Orbán logikájában, hogy kilenc éve a Fidesz a szinte kizárólagos politikai cselekvő Magyarországon – jelezte az IDEA Intézet elemzője. Az Integrity Lab alapítója pedig arról beszélt: a miniszterelnök korábban 2030-ig tervezett, mostanra ezt a céldátumot kitolta még egy ciklussal. (Belföld)



Sebes György: Szavak és történelem

Nepszava 

Az Apollo 11 útja egyfajta televíziós show-műsorrá vált, aminek nem lehetett avatottabb vezetője, mint a már akkor is az Egyesült Államok leghitelesebb politikai műsorvezetőjének tartott Walter Cronkite. (Szép Szó)

Hegyi Iván: Metró a magaslaton

Nepszava 

Nem csoda, ha a Metró élharcosa volt a hazai lemez-eladási lista radikális átrendezésének. A Táncdalfesztivál dalait tartalmazó kislemezek 1968-ban több mint 900 ezer példányban fogytak, ám 1969-ben, az újabb fesztivál után már negyven százalékkal kevesebbet értékesítettek közülük. (Szép Szó)

Новости России
Москва

Навка: во время болезни Заворотнюк возили по Москве только в парандже


A katona ismeretlen sírja

Nepszava 

Ennél egyszerűbb emlékmű a Földön nincs – gondolhatnánk, amikor egy pillanatra megállunk a Hősök terén, az ismeretlen katona sírja előtt. Egyszerű mészkőlap, felirat, turisták. Ilyen ez, amióta világ a világ. Hogy ez mekkora tévedés! (Fővárosi Negyed)

Szárnyalnak az albérletárak Budapesten

Nepszava 

Hiába vártak lakáspiaci szakértők lassulást az idei évre, az ingatlanárak tovább nőttek, ami magasan tartja az albérletárakat is. Júliusban a fővárosi kiadó lakásokért átlagosan 160 ezer forintot kértek, és a roham csak most, a felvételi ponthatárok kihirdetése után indul be igazán. (Fővárosi Negyed)


Спорт в России и мире

Новости спорта


Новости тенниса
Ролан Гаррос

Маринов, Мартьянова, Шлейхер: кто еще из звезд Игр БРИКС мог поехать на Олимпиаду в Париж






«На ней не ездить, ей нужно любоваться»: мир эстетики ждет вас на нашей ретровыставке

Обзор БНК: как и чем живет сегодня Инта

ГОЛЬФ, ГОЛЛИВУД, МЕССИ, РОНАЛЬДУ И... РОНАЛЬДО: СЕНСАЦИОННЫЕ СЕРЬЁЗНЫЕ ВАЖНЫЕ ДАННЫЕ!

Путин проведет международные встречи в Москве на следующей неделе