Egész héten kitart az embert próbáló, fülledt kánikula
Hajnalban 15-22, délután 28-34 fokot mérhetünk. (Sport)
Hajnalban 15-22, délután 28-34 fokot mérhetünk. (Sport)
Ez az első eset, hogy a zavargások hetei alatt tüzet nyitottak a tiltakozókra. (Külföld)
Sima 4-1-es vereséget szenvedett az El-visszavágó miatt alapembereit pihentető címvédő a Puskás Akadémia otthonában a labdarúgó NB I negyedik fordulójában. (Sport)
Míg világszerte nő a repülővel utazók száma, Észak-Európában egyre többen választják a környezetkímélő vonatközlekedést. A közösségi média nyomása alatt a légitársaságok az utasok lelkiismeretét nyugtatva próbálnak nyereséget termelni. Azonban a jelenlegi szén-dioxid-kibocsátás fenntarthatatlan. (Visszhang)
Bár azonnal le kellett volna szállniuk, a pilóták nem szakították meg az utat, és több ország felett is áthaladtak. (Külföld)
Három körözés is érvényben volt az elítélt férfi ellen, akit végül rajtaütés során fogtak el a fővárosi rendőrök. (Bűnügy-baleset)
Idén már tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Kőbányai Rendvédelmi Napokat augusztus 31-én az Óhegy parkban. (Bűnügy-baleset)
Mohamed Dzsavád Zaríf gépe vasárnap délután érkezett meg Biarritzba, a teheráni politikus főleg francia kollégájával tárgyalna. (Külföld)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 34. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: (Belföld)
Több sztrádán és főúton is katonai konvojok jelennek meg, a páncélosok bejárják az országot. (Belföld)
A néhai Kozmosz és a jelenlegi Bajnoq együttes énekes-szövegírójaként ismerte meg a forradalminak azért nem nevezhető ellenállás Pál Zsombort és az ő éles, leleményes, rendszerkritikus sorait. Az Okosak Földje című dal szabályos himnusszá vált. Az újságíró-marketingszakember sokáig várt egy közéleti-odamondós YouTube-csatornára, aztán inkább megcsinálta. A Geller ismét mély levegővétel, kérdés, kitart-e az intellektuális vákuum végéig. (Visszhang)
Az Osztrák Szabadságpárt egy szárnya igyekszik megszabadulni a volt pártelnöktől. Facebookos adminjogát is elvették. (Külföld)
Hallucinációk, pánik, kiégés, depresszió, szorongás, pokoljárás – hosszú éveken át ilyesféle tünetekkel élte a mindennapjait Oravetz Dániel, csak akkor még úgy képzelte, hogy ezek a nagy koponyákat gyakran sújtó mentális betegségek kellemetlen velejárói. Több mint egy évtized kellett hozzá, hogy ténylegesen belássa, a szkizoaffektív pszichózist nem lehet félvállról venni. Egy súlyos mélyponton orvosi segítséget kért, életmódot váltott, és egy szerényebb, de számára sokkal biztonságosabb életbe kezdett feleségével együtt. Читать дальше...
Az amazóniai esőerdők a föld tüdejét jelentik, együtt kell megállítani a pusztító tüzeket – üzente a katolikus egyházfő. (Külföld)
Bach világi kantátái ritkábban hangzanak el hangversenyeken mint azt megérdemelnék. Gödöllőn egy igazi remekmű került színre, élvezetes módon szcenizálva. (Kultúra)
Emmanuel Macron igen apró sikereket ért el a G7-ek biarritzi csúcstalálkozóján. Trump elnökkel nehéz dolga volt. (Külföld)
Téved, aki azt gondolja, szokásos (Etető) rovatunkban áttértünk a direkt politizálásra. (Szép Szó)
Különösebb visszhang nélkül végül itthon is megjelent a nemzetközi holokauszt irodalomban egyik alapmunkaként jegyzett mű, az Átlagemberek. A szerző, Christopher R. Browning, amerikai történész könyvében arról ír, hogy a második világháború idején Lengyelországban, a hamburgi 101-es tartalékos rendőrzászlóalj több tízezer zsidó lemészárlásáért volt felelős, s megpróbálja megértetni az érthetetlent: miképpen váltak a nemzetiszocialista rend derék őrzői tömeggyilkosokká. Az Átlagemberek nem új írás, angolul először 1992-ben látott napvilágot. Читать дальше...
Török András, Budapest lankadatlan kutatója írt egyszer arról, hogy sosem értette: hogyan került egy hatalmas fa éppen a városligetbeli régi kiállítóépület, a mai Olof Palme ház főbejárata elé. Egészen addig morfondírozott ezen, míg nem talált egy fotót, amelyről kiderült, hogy eredetileg a Liget belseje felé nézett a bejárat, s csak jóval később nyitottak kaput a városból könnyebben megközelíthető Stefánia út, a mai Olof Palme sétány irányába. A csarnok az 1885-ös országos kiállításra épült, a pályaudvarok mestere... Читать дальше...
Az egyik fel is robbant, súlyos anyagi károkat okozva. Hogy ki volt a támadó, nem egyértelmű, ám Irán és Izrael között egyre élesedő közvetett háború zajlik. (Külföld)
A fővárosi hivatásos tűzoltók megkezdték a lángok oltását. (Bűnügy-baleset)
Zsidó menekültből államférfi és hadvezér – a középkori Európában. Szinte hihetetlen, de a mór Hispániában még ez is megtörténhetett. Sámuel ibn Nagrilla hatalmas muszlim seregnek parancsolt, Granada ura lett, miközben tudósként és héber költőként is tisztelték.
Történetünk a XI. század elején játszódik – nagyjából egyidőben a magyar államalapítással és Szent István uralkodásával –, amikor a mórok már háromszáz éve uralták Ibériát. A Córdobai Kalifátus meghódította a hatalmas félszigetet, a Mediterráneum vezető hatalmává emelkedett... Читать дальше...
Az államilag támogatott genetikai szűréseken gyakran ijesztik meg feleslegesen a babát váró szülőket, a pontosabb eredményt adó vizsgálatok azonban méregdrágák. Civilek évek óta küzdenek azért, hogy ne múlhassanak életek az ilyen rendszerhibákon, és minden család hozzájuthasson a megfelelő vizsgálatokhoz. (Visszhang)
Deák Dániel az ATV műsorában ütközött meg a valósággal: Józsefvárost egy ideje már nem a fideszes frakcióvezető irányítja. (Belföld)
A Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra összeállítású magyar női 500 méteres kajaknégyes aranyérmet és ezzel négy tokiói kvótát szerzett vasárnap a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. (Sport)