Добавить новость
ru24.net
Nepszava
Октябрь
2019

Новости за 28.10.2019

Átadták a Szépíró-díjakat

Nepszava 

Ungváry Rudolf, az idén megjelent Balatoni nyaraló című regény szerzője szépirodalmi és Szilágyi Zsófia irodalomtörténész irodalomkritikai kategóriában vehette át hétfőn este a Szépíró-díjat. (Kultúra)

A brit kormány is elfogadta a Brexit halasztását

Nepszava 

Rugalmas az új, 2020-as határidő: ha London valamikor ratifikálná a kilépés feltételrendszerét rögzítő új megállapodást, annak a hónapnak a végén is megszűnhet a brit EU-tagság. (Külföld)

328,04 forinton az euró

Nepszava 

Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben hétfő este a reggeli szintekhez képest. (Gazdaság)



Nem rúgatná ki kormánykritikus kollégáit az MTA-elnöki posztra esélyes Freund Tamás

Nepszava 

Jövő májusban lejár a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökének, Lovász Lászlónak mandátuma, a poszt egyik várományosa Freund Tamás neurobiológus, az MTA jelenlegi alelnöke lehet – írta hétfőn a Quibit. A portál úgy tudja, Lovász már rá is kérdezett, vállalná-e a megbízatást, Freund pedig igent mondott. A lap emellett nyilvánosságra hozott egy részletet abból a levélből, amit az MTA kutatóintézetek leválasztása ellen kiálló akadémikus Orbán Viktor miniszterelnöknek írt. Ebben úgy fogalmazott, „a kormányt folyamatosan kritizáló... Читать дальше...

Támogatás nélkül a lakástakarékok

Nepszava 

Éppen egy éve fogadta el az Országgyűlés kormánypárti többsége a lakástakarékpénztári megtakarítások állami támogatásának megszüntetését, bár a korábbi szerződések feltételei életben maradtak. Akkor a piac úgy vélekedett, a megtakarítási formával együtt vége a társaságoknak is. Az Aegon valóban kiszállt – ügyfélállományát épp a napokban vette át a piacon részesedését ezzel 14 százalékra növelő Erste Lakástakarék. A pénztári betétállomány mintegy harmadát magáénak tudó OTP Lakástakarékpénztár, valamint... Читать дальше...

Az ősz "betörése" mindenkit megvisel

Nepszava 

A hirtelen és drasztikus lehűlés még az egészséges embereket is megviseli, de a szívbetegek különösen veszélyeztetettek, fokozódik az infarktusveszély – figyelmeztetett a meteogyógyász. (Bioritmus)

Salvini bevette a baloldali bástyát

Nepszava 

A Matteo Salvini által fémjelzett Liga, a Silvio Berlusconi Forza Italiája, valamint a szélsőjobboldali Olasz Testvériség által támogatott Donatella Tesei a szavazatok 58 százalékát szerezte meg, több mint húsz százalékkal előzte meg a balközép jelöltjét. (Külföld)

Patthelyzet alakult ki Türingiában

Nepszava 

Csak a Balpárt és a jobboldali populista Alternatíva Németországért (AfD) lehetett elégedett a vasárnapi türingiai tartományi választás után, a többi párt számára inkább kudarccal ért fel az eredmény. (Külföld)

Новости России
Москва

В Москве больной мальчик выпал из окна больницы и погиб


Meghalt Jeney Zoltán

Nepszava 

Életének 77. évében elhunyt Jeney Zoltán zeneszerző. (Kultúra)


Спорт в России и мире

Новости спорта


Новости тенниса
Анна Калинская

Калинская оценила выход в финал турнира в Берлине и вспомнила о Синнере






Патриарх Кирилл проводит литургию в честь Троицы в Троице-Сергиевой лавре

"Тут можно всё": Эксперты ждут приезда радикалов из Таджикистана в Россию после принятия особого закона

В Москве на Лухмановской улице перевернулся электробус

«Переиграть американцев»: сенатор Джабаров раскрыл замысел Путина и Ким Чен Ына