24. hete ugyanaz a helyzet a lottón
Jövő héten kerek hárommilliárdért ikszelhetünk. (Belföld)
Jövő héten kerek hárommilliárdért ikszelhetünk. (Belföld)
Karácsony Gergely már pályázatot írt ki a megüresedő vezérigazgatói helyre. (Belföld)
A négy kamasz szórakozásból terrorizált és fosztott ki járókelőket Buda közterein, a zsákmányra nem szorultak rá. (Bűnügy-baleset)
„Mindegyikötöket ki kéne írtani, vasvillára felszúrni, máglyán elevenen elégetni” - ez még egy kulturáltabb sor abból a levélből, amit elmondása szerint a szocialista politikus kapott. (Belföld)
Kevésbé jó adottságok, balliberális ellenzék - jutott eszébe az innovációs tárcának a szélenergia kapcsán. (Belföld)
Az elhallgatás regénye, írja Balassa Péter Kosztolányi Dezső Édes Annájáról – most mégis újra színpadra vitték. Szövegben minimálisan, hangsúlyokban annál inkább eltértek a regénytől, ám az előadásvégi tortafelvágásba bele van sűrítve az egész történet: nincs idill, nem létezik a békés egymás mellett élés egy egzisztenciálisan brutálisan szétszakadt társadalomban. Szenteczki Zita rendezővel és Bíró Bence dramaturggal beszélgettünk. (Nyitott mondat)
Az ország sorsát az oktatás rendszere határozza meg. Ennek egyik fontos szelete a szakképzés, de nem önmagában, s nem kiszakítva az egészből. (Szép Szó)
Hiába keresünk munkát, szinte esélyünk sincs, mivel nincs lakcímünk, a hajléktalanokban pedig nem bíznak az emberek – a hajléktalanok kriminalizálása ellen szervezett tüntetésen mondja ezt egy asszony, aki 30 éve került az utcára. Az ő és sorstársai helyzetén az alkotmánybírák legutóbbi döntése csak még tovább ront. A megoldás azonban nem csak nálunk, az Európai Unió egész területén komoly nehézségekbe ütközik. (Visszhang)
A két év körüli lánnyal nem volt kísérő, csupán egy vékony overallt viselt. A rendőrség körözi a felügyeletével megbízott apát. (Bűnügy-baleset)
A két év körüli lánnyal állítólag nem volt kísérő, csupán egy vékony overallt viselt. (Bűnügy-baleset)
Nem szereti elhagyni a komfortzónáját, nincs még bátorsága ellépni a novelláktól a regény felé, ám új, hatodik novelláskötetében is a különös események, a különc figurák izgatják. Szávai Attilát, a Távoli vidékek felé című könyv szerzőjét faggattuk koncepciójáról – valamint vadászatról és vadhajtásokról. (Nyitott mondat)
Volt ilyen terv, de aztán politikai döntésre nem nyúltunk az Alaphoz – mondta a kormányzati kultúrpotentát. (Belföld)
Kutatások bizonyítják, a tartós stressz számos egészségkárosító hatással rendelkezik, de növelheti a fájdalomérzetet is. Néhány egyszerű technikával hatásosan csökkenthető a feszültség. (Bioritmus)
Az edzéshez használható földhalom valójában a bucka elnevezést sem érdemelné ki, mert csak 2,25 méter magas lett. (Belföld)
Belehalhatott volna a balesetbe a 13 éves áldozat, akit egy részeg sofőr ütött el. (Bűnügy-baleset)
Ismétlődő jogsértés miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1,176 milliárd forintra büntette a Vodafone-t - közölte a versenyhivatal. A Vodafone bírósághoz fordul. (Gazdaság)
Valaha a Mars meleg bolygó volt, amely támogatta az élet és a víz kialakulását a felszínen. Valami azonban történt 3,5 milliárd évvel ezelőtt. (Tudomány)
Összefogás, előválasztás, és megbonthatatlan falanx alakzat – ez lehet a ellenzéki siker titka. A főpolgármester az MSZP választmányi ülése után latolgatta a kormányváltás esélyeit. (Belföld)
Az Ottakring metróállomás mozgólépcsőinek, liftjeinek és világításának működtetésére használják a fóliával termelt áramot. (Zöldzóna)
Az sem egyértelmű, hogy a fideszes képviselő hotelvállalkozása miből vásárolhatott több százmillióért terézvárosi lakásokat. (Belföld)
Fővárosi derbivel zárul a magyar labdarúgó-bajnokság idei szezonja, ugyanis a 16. fordulóban az Újpest az ugyancsak 23 pontos Budapest Honvéd feszül egymásnak. Mindezt mondhatni semleges terepen teszik, ugyanis a játékosok az Új Hidegkuti Nándor Stadionban lépnek pályára. (Sport)
Letarolta a hazai artmozikat az amerikai streamingszolgáltató, a művészfilmeket forgalmazó cégek szívják a fogukat. (Kultúra)
Felújítják a három pálya fűtőberendezéseit, így már 2,2 milliárdba kerül a beruházás. (Belföld)
A figyelmeztetés Iránnak szól, az ő szövetségeik támadhatták meg az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségét és több támaszpontját. (Külföld)
Az evés elszakadt a táplálkozás élettani funkcióitól: nem csak az éhség sarkall rá, hanem az unalom, a fáradtság, a szomorúság, az öröm is – ez áll az elhízás járványszerű terjedése mögött. (Zöldzóna)