Ismeretlen szennyező anyagot öntött egy férfi a bajai csatornahálózatba
Kellemetlen szagú gáz szivárgott a felszínre, miután a teherautó tartályát a csatornába ürítette a 30 éves, azóta őrizetbe vett férfi. (Bűnügy-baleset)
Kellemetlen szagú gáz szivárgott a felszínre, miután a teherautó tartályát a csatornába ürítette a 30 éves, azóta őrizetbe vett férfi. (Bűnügy-baleset)
A művészetet itt nem vitrinek mögé zárt entitásként képzelik el, sokkal inkább folyamatos mozgásban lévő műfajként, amelyhez a megfelelő eszközök és lehetőségek által mindannyian könnyedén kapcsolódhatunk. (Fővárosi Negyed)
Dzsunaid Hafíz első ügyvédjét halálosan megfenyegették, majd meggyilkolták. Mostani ügyvédje azt mondta: védencét igazságtalanul ítélték el, ezért fellebbeznek a verdikt ellen. (Külföld)
A férfi újságírókkal keveredett konfliktusba, kettejüket megütötte a fején. (Külföld)
Szarrádzs terrorveszélyre és bevándorlásra hivatkozva kér többek közt amerikai és brit katonai segítséget. (Külföld)
Azzal a képeslapmennyiséggel, amit az angolok küldenek egymásnak, majdnem ötvenezerszer be lehetne takarni a London Eye-t, az európai éves csomagolóanyag felhasználással pedig, amelynek ráadásul negyede a kukában landol, el lehetne érni a Holdat. (Zöldzóna)
A hegedűs a háztetőn Miskolcon aktuális kérdésekre keresi a választ. Miért válhat időről időre egy népcsoport, vagy közösség célponttá? Béres Attila rendezése nagyvonalú és lényegre törő. (Kultúra)
Négy lakó italozott egy munkásszállón, amikor közülük ketten összevesztek. (Bűnügy-baleset)
Itthon nem volt rá szükség, ezért a világ másik végén vállalt munkát Sudár Attila, az 1976-os montreali játékokon aranyérmes vízilabda-válogatott játékosa. (Sport)
Hszi Csin-ping emellett az észak-koreai diktatúrával szembeni szankciók enyhítését is kérte. (Külföld)
Az új növények tizenöt-húsz év múlva fogják megmutatni, milyennek képzelte a szakember az új Kossuth tér „nem túl sűrű, de nem is túl ritka” növényzetét. (Fővárosi Negyed)
Tirol tartományban a közlekedők áprilisig hétvégén napközben nem térhetnek le az autópályákról. (Külföld)
Legutóbb 2016 novemberében változott a lottójátékok ára. (Gazdaság)
A Macskajáték valahogy annyira telibe találja a mi élethelyzetünket, hogy még soha nem untam. Ezúttal is élvezettel, időnként lenyűgözve, néztem. (Szép Szó)
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség csütörtöki rendkívüli közgyűlésén döntöttek arról, hogy a szervezet rövid neve arra módosul: EMIH Magyar Zsidók Szövetsége. (Belföld)
A lap szerint a pénzt a mai napig nem kapta meg a francia cég, a követelés pedig most semmissé válik. (Gazdaság)
Webshop-jellegű online adatigénylő megoldás érkezhet napokon belül egy igazságügyi miniszteri rendelettel. (Gazdaság)
Kaliforniában és Salvadorban is elfogtak bandatagokat. (Külföld)
Csak novemberben csaknem háromezren vesztették életüket erőszakos bűncselekményekben. (Külföld)
A fideszes delegáltakkal feltöltött médiatanács nem újította meg a frekvenciaengedélyét. (Belföld)
Pedagógusok szerint előbb az ezer sebből vérző hazai oktatást kellene fejleszteni. (Belföld)