Fővárosi Törvényszék: két pályázó biztos van
A legnagyobb hazai bíróságnak több mint két éve nincs rendes, hat évre kinevezett elnöke. (Belföld)
A legnagyobb hazai bíróságnak több mint két éve nincs rendes, hat évre kinevezett elnöke. (Belföld)
A gyanú szerint a férfi tavaly decemberben megütött egy nőt az egyik V. kerületi szórakozóhelyen. (Bűnügy-baleset)
Száznál több nemzetközi verseny és sportági kongresszus szerepel a 2020-as hazai eseményeket tartalmazó, Magyarország kormánya által kiadott sportnaptárban. (Sport)
Az állatok traumás eredetű sérülésekbe halhattak bele. (Bűnügy-baleset)
A férfit stabil állapotban szállították kórházba a mentők. (Bűnügy-baleset)
Az OTP Bank eladja az OTP Banka Slovensko a.s.-ban fennálló 99,44 százalékos részesedését a KBC Banknak – közölte az OTP a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn. (Gazdaság)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon. (Gazdaság)
A Kricky művésznéven alkotó Podmaniczky Krisztinának ez már a harmadik aranyérme. (Bioritmus)
Kedden 10 fok körüli maximumokat mérhetünk. (Belföld)
A volt főbíró arra szólította fel az igazságszolgáltatás függetlenségéért aggódókat, hogy legyenek éberek, nyissák ki a szemüket. (Belföld)
A Litfund aukciósház nem árulta el, hogy a kocsi az érdeklődés hiánya vagy a magas kikiáltási ár miatt maradt-e eladatlan. (Tudomány)
A Jobbik új elnöke alaposan kiosztotta párton belüli ellenlábasait egy hangfelvétel tanúsága szerint. (Belföld)
Érdemes hatékonyabb megküzdési stratégiával megtörni a stresszhelyzetben kialakuló ördögi kört. (Bioritmus)
Egymással párhuzamos, illetve azonos feladatokra is kötött szerződéseket a képviselőcsoport. (Belföld)
Az öt hazai növényiolaj-gyártó képviseli az ágazat össz-árbevételének 98,5 százalékát – közli az Opten. (Gazdaság)
A francia sajtó egyre inkább azt feszegeti, vajon az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) áll-e a párizsi polgármesteri választástól pénteken visszalépett Benjamin Griveaux elleni lejárató kampány mögött. (Külföld)
Uraim, indítsák be a motorokat! – harsogta a mikrofonba Donald Trump, de aligha arra gondolt, ami vasárnap aztán történt. (Külföld)
A város tanácsnak benyújtott dokumentumok szerint a nyilvánosságra hozottnál több állat pusztult el az újévi tűzben. (Külföld)
Elrendelték a felülvizsgálati kérelem soron kívüli elbírálását. (Belföld)
Újabb óvintézkedésekkel próbálják megfékezni a járvány terjedését Hupej tartományban, miközben az ország többi részén tovább mérséklődött a napi új fertőzöttek száma. (Külföld)
Még a héten szavazhatnak sürgősséggel a börtönkártérítések kifizetéséről, az ellenzék szerint ez rombolja a parlamentarizmust, nem Hadházy Ákos akciói. (Belföld)
A nap folyamán az „igazságtalan gyakorlatnak” véget vető törvényjavaslatot nyújtanak be a parlamentnek – mondta az igazságügyi miniszter. (Belföld)
Az Európa Tanács 47 tagállama közül csak Azerbajdzsán és Oroszország áll rosszabbul, mint mi. (Belföld)
Beszélgetésük során aktuális külpolitikai kérdéseket érintettek – közölte Havasi Bertalan. (Belföld)