Villamos gázolt halálra egy férfit Ferencvárosban
A gyalogost a Csengettyű utcában ütötték el, a helyszínen életét vesztette. (Bűnügy-baleset)
A gyalogost a Csengettyű utcában ütötték el, a helyszínen életét vesztette. (Bűnügy-baleset)
Ezúttal a törökök által gerjesztett menekülthullám miatt hosszabbították meg az először 2016 márciusában elrendelt krízishelyzetet. (Belföld)
Az uniós intézmények közül eddig az Európai Parlament vezette be a legradikálisabb korlátozásokat a koronavírus fertőzés miatt. A képviselő-testület hétfő óta három hétig csak "alapjáraton" működik: megtartják a plenáris, valamint a szakbizottsági vitákat és üléseznek a vezető testületek is, de beszüntették látogatók fogadását, felfüggesztették a kulturális rendezvényeket, a vendégelőadók részvételével zajló meghallgatásokat, szemináriumokat. Ez idő alatt az EP szünelteti delegációk, tényfeltáró küldöttségek kiküldését is. Читать дальше...
Jó játékot és eredményes szereplést vár magyar a férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya a Davis Kupa Belgium elleni debreceni selejtezőjében. Köves Gábor a pénteki és szombati mérkőzések helyszínén, a Főnix Csarnokban tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a magyar csapat két top 100-as játékosa, Balázs Attila (76.) és Fucsovics Márton (84.) jó formában van. (Sport)
A folyamat lassan megfordulni látszik, az óriási erdőségek fogyasztóból kibocsátóvá válnak. A helyzeten ront a gyors felmelegedés is. (Bioritmus)
Tizenkilenc fősre szűkítette a március 20-22. között Győrben megrendezésre kerülő női kézilabda olimpiai kvkalifikációs tornára készülő magyar válogatott keretét Danyi Gábor és Elek Gábor, a nemzeti csapat két szakvezetője. Az már a keretszűkítés előtt eldőlt, hogy Tomori Zsuzsanna, a Siófok 32 éves balátlövője belszervi problémák miatt hat-nyolc hétig nem kézilabdázhat, ezért ki kell hagynia a selejtezőt. (Sport)
A férfi Milánóban dolgozik, rendszeresen ingázik Olaszország és Magyarország között. (Belföld)
Senkivel nem érintkezett, miután visszatért Iránból, de nem volt ilyen elővigyázatos a másik fertőzött, a Semmelweis Egyetem szintén iráni diákja. (Belföld)
A budapesti fürdők forgalma azért visszaesett. (Belföld)
Tizenöt japán turistát szállított a mentőszolgálat a budapesti Kálvin térről a László Kórházba koronavírus-fertőzés gyanújával - közölte a kormányzati tájékoztató honlap. Valamennyien köhögnek, de mindannyian jó fizikai állapotban vannak. A kórházba szállítás után elkülönítették őket és megkezdődött a kivizsgálásuk. (Belföld)
Hat órán át tárgyaltak. (Külföld)
Kiürültek a presszók és az éttermek, néma stadionokban tartják a labdarúgó-bajnokság találkozóit is. (Külföld)
Új kihívásokkal szembesül a biztosítási szakma: klímaváltozás, alacsony öngondoskodási hajlam, növekvő kártérítési költségek, az e-autók megjelenése. Mindegyikre reagálniuk kell. (Gazdaság)
Magyarország túl jelentéktelen ahhoz, hogy geopolitikai szereplő legyen. (Külföld)
Súlyos baleset történt az M5-ösön, centimétereken múlhatott az összetört furgont vezető sofőr élete. (Bűnügy-baleset)
A Semmelweis Egyetemmel közös angol nyelvű gyógyszerész képzéseiket is határozatlan időre felfüggesztik. (Belföld)
Az eddigi ismeretek szerint a fertőzés elsősorban az idősebb, krónikus betegségben szenvedőkre jelent fokozott veszélyt, nem árt azonban tisztában lenni a megelőzési lehetőségekkel. (Bioritmus)
Ha mindez nem lenne elég, a felsőzsolcai sofőr a műszaki érvényességit sem újíttatta meg. (Bűnügy-baleset)
A másik fertőzött iráni diák a Szent István Egyetem hallgatója. (Belföld)
Az állam által kivásárolt Mátrai Erőmű után a Kall Ingredients is gyászos eredményt könyvelhet el - hiába jutott 60 milliárdos közpénz-forráshoz. (Belföld)
A Magyarországon nyártól beváltható nőnapi ajándékot akár örökbefogadó szülők is igénybe vehetik. (Belföld)
Három személyt továbbra is megfigyelnek, de nem miattuk rendeltek el látogatási tilalmat az intézményben. (Belföld)
Az Antarktisz kivételével már minden kontinensen jelen van a betegség. (Külföld)
Menet közben lebukott. (Bűnügy-baleset)
Jelenleg 24 embert tartanak elkülönítve a koronavírus gyanúja miatt. (Belföld)