A Párbeszéd-frakció is adományozásra fordítja a képviselői fizetésemelést
Segélyalapot hoznak létre, amelynek összegét teljes egészében a koronavírus-járvány károsultjainak megsegítésére és a védekezésre fordítják. (Belföld)
Segélyalapot hoznak létre, amelynek összegét teljes egészében a koronavírus-járvány károsultjainak megsegítésére és a védekezésre fordítják. (Belföld)
A regisztrált fertőzöttek száma 111 821-re emelkedett. (Külföld)
Pedro Sánchez elmondta: javasolni fogják a korlátozó intézkedések fenntartását május 9-ig, azzal az enyhítéssel, hogy a gyerekek április 27-től egy meghatározott időkeretben kimehessenek az utcára. (Külföld)
De egyes előadásokra hamarosan kezdődik a jegyértékesítés. (Kultúra)
Országszerte sok szabadtéri tűz oltásán dolgoznak a tűzoltók szombaton, főleg Kelet-Magyarországon – közölte a katasztrófavédelem. (Bűnügy-baleset)
Eltűnt az Országos Vérellátó Szolgálat honlapjáról az a tájékoztató, ami naprakészen mutatta, pontosan mennyi is a rendelkezésre álló készlet az egyes vércsoportok esetében, így már nincs nyilvános adat arról, mely vércsoportok esetében lenne szükség donorokra. Miközben folyamatosan várják a véradókat, van, akit annak ellenére zárnak ki, hogy segíteni szeretne. Egy új szabályozás miatt ugyanis hiába egészségesek, nem adhatnak vért azok a transzneműek, akik nemi átalakító műtéten estek át. Magyarországon 30 ezer transznemű ember él... Читать дальше...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 16. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: (Belföld)
Oroszországban az elmúlt 24 órában csaknem ötezer új fertőzést diagnosztizáltak, ami rekordnak számít. (Külföld)
Hétfőtől több, a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására hozott korlátozáson is enyhítenek. (Külföld)
Amennyiben le kell fújni a bajnokságot, akkor a liga körülbelül egymilliárd eurós veszteséget szenved, ha nézők nélkül lehet folytatni, akkor 350 millió eurót. (Sport)
Nem csak a helyi idősotthonban vannak betegek, jelenleg is zajlik a kontaktkutatás a városban és a környékbeli három településen. (Belföld)
A másfél hónapja tartó milánói házi fogságunk alatt az ablak az egyedüli kapcsolat a fizikai valósággal. A mentőautók szűnni nem akaró, nyomasztó szirénái feledtetik, hogy pár hete még az erkélyen tapsolva, énekelve tartották egymásban a lelket az olaszok. Az emberek vissza, a válság pedig elhúzódott. Az ablakok csukva. Ezrek halnak meg naponta feleslegesen Európa szerte. A számok ugyanakkor a fordulat hírét hordozzák. Olaszország már nem a halálozási statisztikát, hanem a vírus visszaszorulásának trendjét vezeti Európában. Читать дальше...
Több megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Néhol viharos szél is lehet. (Belföld)
Társa négy hónapra bűnügyi felügyelet alá került. (Bűnügy-baleset)
Az elmúlt 24 órában 888 halálesetről érkezett bejelentés a brit hatóságokhoz. (Külföld)
Daganatos, illetve idős betegek közvetlen közelébe fektetnének koronavírus-fertőzötteket a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban. (Belföld)
A 41 éves budapesti nő kihallgatása folyamatban van. (Bűnügy-baleset)
Horst Seehofer reményét fejezte ki, hogy más európai uniós tagállamok is követik majd a példát. (Külföld)
A brit uralkodó személyesen kérte, hogy semmiféle ceremoniális esemény ne legyen. (Külföld)
„A kormánynak sokkal nagyobb gyakorlati támogatást kellene nyújtania, mint máskor, de ennek egyelőre semmi jele” – közölték. (Belföld)
Az MSZP EP-képviselője öt olyan uniós projektet mutat be példaként, amelyet a kormány átcsoportosíthat a koronavírus elleni védekezésre. (Belföld)
Az utóbbi 24 órában 351-gyel 8418-ra emelkedett az országban eddig regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, akik közül 1730-an már gyógyultan hagyták el a kórházat. (Külföld)
Szingapúrban szombaton új rekordot döntött az egy nap alatt megfertőződöttek száma. (Külföld)
Összesen 191 ezer fertőzöttről tudnak a dél-európai országban, ahol 500 felett jár a napi halálos áldozatok száma. (Külföld)
Most is a Szolidaritási Alapba utalják a a Fidesz által kiutalt fizetésemelést. (Belföld)