Добавить новость
ru24.net
Nepszava
Май
2020

Новости за 11.05.2020

EHF: BL-döntők nézőkkel

Nepszava 

A nőknél az sem kizárt, hogy a szokásos négyes döntő helyett ezúttal nyolc együttes küzd majd a trófeáért Budapesten. (Sport)

Bundesliga karanténnal

Nepszava 

A német kormány múlt szerdai engedélye után május 16-án, szombaton folytatódnak a küzdelmek az első- és másodosztályú német labdarúgó-bajnokságban. A program azonban nem lesz teljes, mert a második vonalban szereplő Dynamo Dresden csapatánál két játékosnak pozitív lett a koronavírus-tesztje a hétvégén, ezért a helyileg illetékes szakhatóság két hét karantént írt elő az együttes számára. (Sport)

George Russell mámorító sikere

Nepszava 

A Williams pilótája nyerte a virtuális Spanyol Nagydíjat, habár egészen az utolsó előtti körig úgy tűnt, Charles Leclerc újabb győzelmet arat. (Sport)

Kis amerikai epidemiológia - és egy járványügyi találós kérdés a Fehér Házról

Nepszava 

Önellentmondásba keveredett a Fehér Ház. Miközben gyorsítani igyekszik a nyitást és arról győzködi az amerikaiakat, hogy térjenek vissza hétköznapi életükhöz, Donald Trump elnök egyre idegesebb, ha valaki túl közel megy hozzá. A munkatársak egy részét a hétvégén felszólították, hogy ezután otthonról dolgozzon. A fehér házi irodákban szűkös a hely, és a fertőzésveszély miatt egyre többen hordanak maszkot. Az elnök a vírustesztekben bízik, de immár nyilvánvaló, hogy ez nem elég, a Covid 19 bejutott a kerítésen. Читать дальше...



Cannes felszeleteli magát

Nepszava 

Fizikai valójában nem rendezik meg a Cannes-i fesztivál 2020-ban – ezt a Screen International nevű szaklapnak adott exkluzív interjú keretében jelentette be Thierry Frémaux művészeti igazgató. (Kultúra)

Hiába nem beteg, kitartóan sorvad az építőipar

Nepszava 

Az építőiparban továbbra sincsenek a koronavírus-járvánnyal összefüggő megbetegedések, a megrendelésállomány mintegy 20 százalékos visszaesése ugyanakkor komoly fejfájást okoz a vállalkozásoknak. (Gazdaság)

Новости России
Москва

За прошедшую неделю подмосковные росгвардейцы обеспечили безопасность более 200 мероприятий


Kolumbiában olyan kórházi ágyakat gyártanak, ami rögtön koporsó is

Nepszava 

Bogotában rendhagyó megoldást találtak a járvány miatt kialakult kórházi ágy- és koporsóhiányra. Egy reklámügynökség és egy magánkórház közös fejlesztése ez a kartonpapírból készülő kórházi ágy, ami vasrudakkal megerősítve 150 kilóig terhelhető, hihetetlenül olcsó és egy mozdulattal koporsóvá alakítható, amit a krematóriumok fogadni tudnak. Az ABC Displays azért kezdett a fejlesztésbe, mert látták a szomszédos Ecuadorból érkező híreket, hogy rengetegen kénytelenek együtt élni a halottaikkal, ott ugyanis nenics elég koporsó. Читать дальше...

Késik a 100 méter hosszú Trianon-rámpa

Nepszava 

A Kossuth-tér és környékének milliárdokat igénylő átalakítására pénz akadt elég, a mű is kész lett, csak hát a fránya járványbiztonsági szabályok. (Belföld)


Спорт в России и мире

Новости спорта


Новости тенниса
Большой шлем

«Надо чем-то жертвовать». Арина Соболенко отказалась ехать на Олимпиаду в Париже






Жителей Подмосковья приглашают поучаствовать в молодежном кинофестивале «МЫ»

Следствие просит арестовать 4 фигурантов дела о массовом отравлении людей

Детектив Бабаджанян рассказал, как ростовчанки попадают в рабство в Дубае и ОАЭ

Новые поезда запустят в Анапу и Крым