Добавить новость
ru24.net
Nepszava
Июнь
2020

Новости за 17.06.2020

Menesztenék a tankerületi igazgatót Pécsen

Nepszava 

Kezdeményezte Páva Péter, a Pécsi Tankerületi Központ igazgatójának felmentését a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Kásler Miklós humánminiszternél és Hajnal Gabriellánál, a Klebelsberg Központ elnökénél – értesült lapunk. (Belföld)



Már nem kell maszkot viselni a budapesti játszótereken

Nepszava 

Folytatódnak az enyhítések Budapesten: a korábbi rendelet szerint a játszótereken a 18 év feletti kísérőknek kötelezően el kellett takarniuk az arcukat. Karácsony Gergely főpolgármester azonban szerdán módosította a rendeletet, így a továbbiakban nem szükséges a maszk, a sál vagy a kendő viselése, ez a járványügyi helyzet változása miatt indokolatlanná vált – írta közleményében a Főpolgármesteri Hivatal. (Belföld)

Nyugdíjba mehet a hős Diego, aki kilencszáz utódot nemzett

Nepszava 

Diego, a galápagosi óriásteknősök egyik alfajának utolsó példányai között volt, mikor befogták a XX. század elején, hogy amerikai állatkertekben mutogassák. A 40-es évek végén került a San Diego-i állatkertbe, de a pontos faja még ekkor is ismeretlen volt. Mire kiderült, hogy az Española szigeti alfajról van szó, addigra összesen csupán tizenöt egyed élt a világon, Diego pedig harmadmagával az utolsó hímek egyike. 1976-ban jött létre a fajtamentő program, amelyben sikerrel szaporítottak fogságban óriásteknősöket. Читать дальше...

Babist dorgálják, de másoknak is szól az üzenet

Nepszava 

Az Európai Bizottság ellenőrizze és szankcionálja a pénzügyi összeférhetetlenség minden formáját! A tagállamok tegyék nyilvánossá és ingyenessé a közbeszerzésekkel és a közfinanszírozott beruházásokról szóló szerződésekkel kapcsolatos információkat! - áll Európai Parlament elfogadás előtt álló állásfoglalásában, amely számos egyéb javaslatot is tartalmaz a politikusok és a magas rangú köztisztviselők által elkövetett korrupció visszaszorítására. Az Andrej Babis cseh kormányfő ellen indult összeférhetetlenségi... Читать дальше...

Témák a kamrából – egymásra pakolgatják a kivételes állapotokat Orbánék

Nepszava 

Öt éve játszik a kivételes helyzetekkel a kormány, és mindig van indok arra, hogy még kivételesebb helyzetbe hozzák az országot. A most véget érő veszélyhelyzet lehetővé tette az oligarchák újabb feltőkésítését, az információszabadság további leépítését, vagy az ellenzéki pártok és az önkormányzatok pénzügyi sanyargatását. Pedig ezeknek semmi köze nincs a járványhoz. (Belföld)

Budapesten lesz az Európai Szuperkupa

Nepszava 

Szeptember 24-én Budapesten, a Puskás Arénában rendezik a Bajnokok Ligája és az Európa-liga győztesének összecsapását, azaz a labdarúgó Európai Szuperkupáért kiírt mérkőzést. (Sport)

Новости России
Москва

За прошедшую неделю подмосковные росгвардейцы обеспечили безопасность более 200 мероприятий



Спорт в России и мире

Новости спорта


Новости тенниса
Кирилл Скачков

Кирилл Скачков из Новокузнецка стал победителем Игр стран БРИКС-2024






Россиянин признался, что в Северной Корее его поразили ограничения

Стали известны причины смерти сына модельера Вячеслава Зайцева Егора

Cиловики работают с педагогами МГМСУ из-за возможной покупки экзаменов

Российский поворот на Восток вызывает истерику Запада. Что Москва предлагает Северной Корее и Вьетнаму и чем ответят в Пхеньяне и Ханое.