Integrálnák az idősek egészségügyi és szociális ellátását
Az átlagnyugdíj egyharmadát vagy a minimálbér felét javasolják nyugdíjminimumként bevezetni idősügyi szervezetek, ami 50-55 ezer forintos ellátást jelentene. (Belföld)
Az átlagnyugdíj egyharmadát vagy a minimálbér felét javasolják nyugdíjminimumként bevezetni idősügyi szervezetek, ami 50-55 ezer forintos ellátást jelentene. (Belföld)
Hosszú idő után valódi interjút adott a magyar miniszterelnök, persze amint az már megszokott most sem a magyar sajtó munkatársai kérdezhették. (Belföld)
A népesség elöregedési folyamata is tart. (Belföld)
Amíg Budapesten az ötödére csökkent a kiadott engedélyek száma, addig a megyeszékhelyeken 77, a városokban és községekben pedig 82 és 84 százalékkal ugrottak meg az arányok. (Gazdaság)
Az őszre halasztott könyvvásárra a Vörösmarty téren és a Duna-korzó területén szellősebb pavilonelrendezéssel készülnek a szervezők. (Kultúra)
Előtte többször lábon lőtte három gyermekének anyját. (Külföld)
Villanyvezeték szakadt le és faágak törtek le. (Mozaik)
Nemrég indult el a NER szuperbankja, de Mager Andrea vagyonminiszter máris annak tőzsdei privatizációjáról beszélt szerdai meghallgatásán. Emellett egy kínos nyelvbotlást sem spórolt meg a Mátrai Erőmű kapcsán. (Gazdaság)
Egy lakás gyulladt ki, de a tűzoltók eloltották a lángokat. (Bűnügy-baleset)
Miután a nő különköltözött, titkolni próbálta, hogy pontosan hova, azonban a férje és a fia megtudta, hogy a sértettnél lakik. (Bűnügy-baleset)
Nizza egy pótmegoldás volt, mert nem maradt pénze az utazásra. (Külföld)
Az Ferencváros női kézilabdacsapata a mostanit megelőzően utoljára 2017-ben tudott nyerni Európa egyeduralkodója ellen. (Sport)
Horváth-Lugossy Gábor főigazgató arról tájékoztatta a Népszavát, hogy kezdeményezte a botrányos kijelentéseiről elhíresült Gulyás László munkaviszonyának megszüntetését. (Belföld)
Már menetrend szerint közlekedhetnek a járatok a záhonyi vonalon. (Bűnügy-baleset)
Egy motoros és egy autó ütközött a szálkai elágazó közelében. (Bűnügy-baleset)
Tarolt a jobboldal a madridi tartományi választáson, a baloldal történelmi mélypontra süllyedt, a liberálisok lenullázódtak, a szélsőjobb kormányzati tényező lesz. (Külföld)
Egy kerítésalap ásása közben került elő egy kilőtt állapotú, de élesített gyújtószerkezettel rendelkező, német repeszromboló gránát. (Belföld)
Sokan gondolják azt, hogy a Mount Everest megmászása napjainkban már nem kihívás, ám a serpák tudják, a hegy erősebb bárkinél. Az alaptábor 5344 méteres magasságban található, már ide is vezetnek gyalogtúrát, de aki innen indul a csúcsra, annak már a szomszédban fel kell kötnie a nadrágját. Az alaptábor közvetlen szomszédságában található a Khumbu-gleccser jégmezője, ami kiszámíthatatlansága miatt gyakran követel áldozatokat, de rajta keresztül vezet az út a csúcsra. A kereskedelmi expedíciók elterjedésével... Читать дальше...
Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője szerint egyértelmű, hogy a kormánynak galád szándékai voltak az európai uniós forrásokkal. (Belföld)
Bár a pótidőpontban rendezik meg a fesztivált, az eredeti, júniusi időpontban is lesz egy kisebb, „családias” esemény. (Kultúra)
Minden 16 év feletti állampolgár, akinek már beadták vagy május végéig megkapja valamelyik védőoltást, 25 euró értékű jutalomban részesül. (Külföld)
Folytatólagosan elkövetett pénzhamisítás miatt emelt vádat a kaposvári ügyészség egy 38 éves, büntetett előéletű, letartóztatásában lévő férfival szemben, aki hétszer fizetett, illetőleg próbált fizetni az általa hamisított bankjegyekkel. (Bűnügy-baleset)
A május 22-én megnyíló 17. Velencei Építészeti Biennále Magyar Pavilonjában látható kiállítás arra keresi a választ, hogy a modern építészet sokat vitatott, több szempontból elavult öröksége milyen lehetőségeket tartogat a jövő építészei számára. (Kultúra)
Így nem kell annyit bíbelődni a bürokráciával. (Sport)
Az írásbeli első részében egyszerű, rövid választ igénylő feladatok vannak, a másik felében találhatók a kifejtős részek. (Belföld)