Szigorítottak a beoltatlanokra vonatkozó rendelkezéseken Görögországban
Az érintettek november 6-tól csak negatív koronavírus-teszt felmutatásával léphetnek be a zárt közintézményekbe. (Külföld)
Az érintettek november 6-tól csak negatív koronavírus-teszt felmutatásával léphetnek be a zárt közintézményekbe. (Külföld)
Hangzatos ígéreteket tettek a különböző országok az erdők védelméről és a metánkibocsátás csökkentéséről, ám a bejelentéseknek vannak apróbb szépséghibái. (Külföld)
Az utóbbi időben hiánycikknek számító, a dízeljárművekben használtos AdBlue adalékanyag is elérhető lesz az eMAG és az Extreme Digital kínálatában az idei Balck Friday-n, amelyet az immár fúzióban működő cégek – a korábbi gyakorlattal ellentétben - az idén egyetlen közös napon, november 19-én rendeznek meg. Tavaly fél sertéseket és autókat is akciósan megrendelhettek a vásárlók ebben az időszakban az online webáruházban, az idén kedvezményes áru ingatlanokra, utazási ajánlatokra vagy téligumi-szettekre is szert tehetnek. Читать дальше...
Kijev nem tud semmit, az oroszok szerint az amerikaiak képzelődnek, a világűrből azonban látszik, hogy megint katonai konvojok tartanak Ukrajna felé. (Külföld)
Zoran Zaev esete mutatja, mennyire veszélyes, ha az Európai Unió nem ad perspektívát a balkáni országoknak az EU-s integrációra és még azt az ígéretét sem teljesíti, amire korábban becsületszavát adta. (Külföld)
Tényi István tett bejelentést. (Belföld)
Pedig a haláleseteknek a többségét meg lehetett volna előzni. (Külföld)
Az ENSZ-nek írt jelentésében megkondította a vészharangot a balkáni állam főképviselője, Christian Schmidt, aki szerint a daytoni egyezmény óta először akár fegyveres konfliktus is kitörhet a térségben. (Külföld)
Alex Dowsett Mexikóvárosban próbálja visszaszerezni az egyórás kerékpározás rekordját, amelyre Filippo Ganna foga is fáj. (Sport)
Barabási Albert-László hálózatszobrai és grafikái egy kamarakiállításon láthatók Pécsett. (Kultúra)
A legfrissebb közvélemény-kutatás Vilmosnak szavaz bizalmat Károly ellenében. Az öröklés rendjét a parlament szabályozza. (Mozaik)
Az új holdprogram első emberes útján zajló események hírmondójául a National Geographicot választotta a NASA. Az Artemis II holdprogram első, legénység nélküli útjára 2022 év elején kerülhet sor, ám a második küldetésén már űrhajósok is részt vesznek, de ekkor még nem landolnak a Holdon, csupán megkerülik, mintegy a későbbi leszállással is járó út főpróbájaként. Az Artemis II útján négy űrhajós – három az USA, egy pedig Kanada képviseletében – vesz majd részt, az Orion űrhajóval egyszer fogják megkerülni a Holdat, majd visszatérnek a Földre. Читать дальше...
Múlt héten jelentette be a Facebook, az anyacég átnevezését, ezentúl Meta néven léteznek. A névváltoztatás azonban nem megy bökkenők nélkül, kiderült ugyanis, hogy egy arizonai számítógépbolt már létezik Meta néven az Egyesült Államokban, ráadásul a játékra szánt pc-ékkel foglalkozó vállalkozás már egy éve beadta kérvényét a név levédetésére - írja az index.hu. Zack Shutt, a Meta PC egyik alapítója a Guardiannek azt nyilatkozta, ha a Facebooknak kell a név, 20 millió dollárért szívesen átadják. Nem valószínű... Читать дальше...
Szakszervezeti vezetők nyilatkoztak az ATV-nek. (Belföld)
Gy. Ferenc a múlt héten levette, de visszalopták a legigazabb híreket, mint az őszödi beszédet! Itt a Hírcsárda Híradójának legújabb adása. (Belföld)
A kormányfő szerint még a 2015-ben tapasztaltnál is súlyosabb válsághelyzettel fenyeget. (Belföld)
A párt szóvivője szerint a kabinet közönnyel szemléli, hogy a múlt péntek óta a 95-ös benzin 506, míg a gázolaj 517 forintba kerül literenként. (Belföld)
Alig pár napja lehet csak használni az új autópályát, de már biciklist is láttak rajta. (Mozaik)
Helyére inkább kerékpárra pattanhatnak a versenyzők. Mindezt egy olimpián ütlegelt ló miatt. (Sport)
Több mint két évtizede hunyt el a zenész. (Kultúra)
A Fidesz verbális verőembere most sem fogta vissza magát. (Belföld)
A jelentkezőknek nem lesz kötelező a katonai pályaválasztás és tanulmányaik elvégzését követően akár civil felsőoktatási intézményekbe is jelentkezhetnek majd. (Belföld)
Szerencsére jól sikerült a műtét, hamarosan hazamehet a színművész. (Mozaik)
A politikus ezzel leplezné le a kormány zöldpolitikájának hamisságát. (Belföld)
November elsejétől visszatért a kötelező maszkhasználat a tömegközlekedési eszközön, büntetésre számíthat, aki nem hordja. (Belföld)