Közzétették az alkotmánymódosítás tervezetét Fehéroroszországban
Lukasenka legalább 2035-ig szabaddá tette a maga számára az utat. (Külföld)
Lukasenka legalább 2035-ig szabaddá tette a maga számára az utat. (Külföld)
Hajnalban -10 és -1, napközben -1 és +4 fok közötti értékeket mérhetünk. (Mozaik)
A legjobb góllövőnek járó elismerés Robert Lewandowskihoz, a Bayern München lengyel válogatott támadójához került, aki összesen 69 gólt szerzett 2021-ben. (Sport)
78 éves korában gyors lefolyású, súlyos betegség következtében hunyt el váratlanul. (Belföld)
Az autó vezetője elveszítette uralmát a járműve irányítása felett a havas, csúszós úton. (Bűnügy-baleset)
A 37 éves nőstényt szenteste találták holtan, de halálát csak hétfőn jelentette be a Berlini Állatkert. (Zöldzóna)
Marco Rossit, a magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitányát még mindig zavarja, hogy csapata ősszel, a világbajnoki selejtezősorozatban mindkétszer alulmaradt Albániával szemben, a Nemzetek Ligájára pedig óvatosan, de nem félelemmel tekint. (Sport)
A repülőtér közlése szerint "a futópálya burkolatán egy már korábban elhárított betonhiba javítóanyaga nem várt módon meglazult". (Mozaik)
Állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak ellene. (Bűnügy-baleset)
A hozzáférhető információk birtokában a kormányfő négy lehetséges opció közül választhat. (Külföld)
A nemrég nyilvánosságra került dokumentum arra is felszólítja a járműtulajdonosokat, hogy tagadják meg a fuvart azoktól a nőktől, akik nem hordják az iszlám viseletet. (Külföld)
A United Airlines mellett járattörlésekre kényszerült egyebek között a Lufthansa, a Delta, a JetBlue, az American Airlines, a British Airways, valamint több kínai légitársaság is, köztük a China Eastern és az Air China is. (Külföld)
De a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot mutatta az is, hogy a vásárlás folyamata során a jegyárakra számtalan további, egymást részben átfedő tétel rakódott, amelyekkel a fogyasztók csepegtetve, zavaros módon szembesülhettek. (Gazdaság)
A helyszíni szemle idejére a vasúti átjárót a rendőrség lezárta. (Bűnügy-baleset)
Bérlakásprogram indítása, a családi pótlék emelése, valamint a devizahiteles kilakoltatások határozatlan időre való felfüggesztése - ezeket ígéri kormányra kerülése esetén az Egységben Magyarországért. (Belföld)
A portál információi szerint Vécsey László kizárólag Simon Erika távozása fejében nyújtana segítséget a településnek, a fideszes képviselő azonban tagadja ezt. (Belföld)
Egy jászkiséri férfinak nem volt otthon karácsonyfája, ezért egy lakásba betörve lebontotta az ott lévőt. Ezután felkapott egy hosszabbítót és egy játékautót, majd angolosan távozott. (Bűnügy-baleset)
Andrzej Duda lengyel elnök megvétózta a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény módosítását, az úgynevezett lex TVN-t. A gyakorlatban ez a projekt végét jelenti, mivel a parlamentben, a Szejmben nincs olyan többség, amely felülírhatná az elnök vétóját. (Külföld)
Franciaországban ugyan várhatóan a migráció kérdése kerül középpontba a választási kampányban, az országot valójában kevésbé érinti a bevándorlás, mint Németországot, ahol a voksolás hadjáratában a téma háttérbe szorult. (Külföld)
A Honvédkórház főigazgatója a köztelevízió reggeli adásában beszélt a járványhelyzetről. (Belföld)
A jegybankelnök szerint a jövő év eleje nehéz lesz, de ki korán kel, aranyat lel. (Gazdaság)
A leendő köztársasági elnök világossá tette, ha egy kétharmados törvényt feles többséggel változtatna meg az országgyűlés, azt nem fogja szentesíteni. (Belföld)
A titokzatos leleplező legújabb posztjában nem csak a jövőbeli terveiről számol be, de Novák Katalinról és Varga Juditról is említést tesz. (Belföld)
Volt dolguk a tűzoltóknak karácsonykor, lakástüzekhez és az ónos eső okozta balesetekhez is riasztották őket. (Bűnügy-baleset)
A 2021-es év újabb kihívásokat állított elénk. A Népszava fotóriporterei ebben az esztendőben is fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy mindenki számára közelebb hozzák az ország és a világ történéseit. Évvégi képgalériájában Ladjánszki Máté válogatott kedvenc fotói közül. (Fotógaléria)