„Fogadóelőny” Djokovicnál
Hatályon kívül helyezték a szerb világelső vízumtörlését, azonban a történetnek még nincs vége: az ausztrál bevándorlási miniszter még mindig kitoloncoltathatja. (Sport)
Hatályon kívül helyezték a szerb világelső vízumtörlését, azonban a történetnek még nincs vége: az ausztrál bevándorlási miniszter még mindig kitoloncoltathatja. (Sport)
"Kevesebb oltatlannal az olaszok szabadabbak lennének" - jelentette ki a miniszterelnök. (Külföld)
Las Vegas-ban ez évben, ha fékezett habzással is, de megtartották az elektronikus termékek fogyasztói vásárát. Az újdonságok mint mindig, figyelem felkeltők voltak. (Mozaik)
Kína kész fokozni a "bűnüldözési és biztonsági" együttműködést Kazahsztánnal, és segíteni a szomszédos államot a "külső erők" beavatkozásával szemben, közölte hétfőn Vang Ji kínai külügyminiszter. (Külföld)
Nyolc órán keresztül tárgyalt az amerikai és az orosz küldöttség Ukrajnáról, de egyelőre az az egyetlen jó hír, hogy most már jobban értik egymást. (Külföld)
Fenyítést kapott, ezen túl pedig felfüggesztették és rendelkezési állományba helyezték a Magyar Honvédségnek azt az alezredesét, akit az egyik beosztottja szexuális zaklatással vádolt meg – derül ki abból a válaszból, amelyet Benkő Tibor adott a DK-s Vadai Ágnes parlamenti írásbeli kérdésére. Az ügyet elsőként feltáró hvg.hu júniusi cikke szerint az áldozat 2019 őszén a Magyar Honvédség egyik ezredének budapesti objektumában ismerte meg az alezredest. A személyzeti ügyintézőként alkalmazott nő... Читать дальше...
A legújabb döntés szerint az előző félévtől eltérően ötödik osztálytól akkor is maszkot kell hordania mindenkinek, ha betartható a kötelező távolság. (Külföld)
Vörös port szórtak Szicília híres fehér mészkő szikláira. (Mozaik)
Pudingversennyel kezdődött hétfőn Nagy-Britanniában II. Erzsébet királynő platinajubileumi, vagyis a trónra lépésének 70. évfordulóját ünneplő több hónapos országos rendezvénysorozat. A recepteket világszerte ismert szakértőkből álló zsűri véleményezi majd, a nyertes pudingreceptet megosztják a nyilvánossággal. Az ünnepségsorozat egész évben tart majd, de a fő rendezvényeket 2022. június 2-5. között tartják, és az akkori hétvége előtti két napon is munkaszünet lesz. A rendezvénysorozat csúcspontján... Читать дальше...
Csomagszállítási szolgáltatást a Főtaxi a fővárosban és az agglomerációban. (Mozaik)
A gyártók már elkezdték az omikronhoz igazított vakcinák fejlesztését. (Mozaik)
Nemigen járt eredménnyel a jogállami normák tiszteletben tartásának előmozdítását szolgáló uniós pénzügyi támogatás az EU-tagságra vágyó hat nyugat-balkáni országban - állapítja meg az Európai Számvevőszék (ESZ) friss jelentése. (Külföld)
Libazsír termékeket vont ki dioxin és dioxinszerű mérgező vegyületek - PCB-k - határérték feletti jelenléte miatt a termék gyártója - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). (Mozaik)
Egyiptomban óriási az érdeklődés a börtönben írt művek iránt. A foglyok szerint a műfaj az ellenállás egyik fontos eszközévé vált. (Kultúra)
Az ellenzéki párt szerint a fideszes politikus így befolyásolni tudja a tanúkat és bizonyítékokat tüntethet el. (Belföld)
Szerencsére mindenki megúszta a nem mindennapi esetet. (Mozaik)
A képviselő és társai illegálisan vásároltak meg egy barnamedve-preparátumot, majd megpróbálták eladni az interneten. (Belföld)
Ennek jegyében felhasználnák a most felfüggesztett uniós forrásokat, felülvizsgálnák a látványberuházásokat és megtisztítanák a közbeszerzéseket. A Fidesz szerint ugyanakkor a baloldalnak a vérében van a megszorítás. (Gazdaság)
Csupán egy ajánlattevő volt, aki el is vitte a tendert. Már korábban is dolgoztak a Terror Háza Múzeum főigazgatója által vezetett alapítványnak. (Gazdaság)
Új információ látott napvilágot Madeleine McCann eltűnésének ügyében, ugyanis az ügy vádlottjának, Christian Brücknernek alibije lehet az elrablás időpontjára. (Mozaik)
Ugyan megkapta, amit követelt, ám nem sokkal később már a kihallgatószoba vendégszeretetét élvezte. (Bűnügy-baleset)
A professzor szerint bármikor jöhet egy súlyosabb tüneteket okozó variáns. (Belföld)
Az egész csomagtartót betöltötte az illegális füstölnivaló. (Bűnügy-baleset)
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje legújabb videójában kitért arra is, hogy szerinte népirtás történt a Sinopharm vakcinával. (Belföld)
Úgy tűnik, a miniszterelnök lánya harmadik gyermeke is beleveti magát az üzleti életbe. (Gazdaság)