Böszörményi Márton: Meixner Józsefné apoteózisa (Részlet egy készülő regényből)

Amikor Marika átment, Meixner Józsefné nem kapcsolta le a tévét, csak leültette szomszédját a kanapéra, lerakott a dohányzóasztalkára egy tál bolti pogácsát és egy bögre kávét, aztán kiment a konyhába, és néhány percig a konyhapultba kapaszkodva bámulta a mikró digitális kijelzőjét. Édesem, sipított Marika a nappaliból, hoznál egy kis tejet? Nagyon forró ez a kávé. Meixner Józsefné kinyitotta az evőeszközös fiókot, elővett egy villát, és lassan a mikró melletti konnektor felé tolta. Mielőtt a fém találkozhatott volna a csatlakozóval, a villát a mosogatóba ejtette. Kifújta magát, aztán kivette a hűtőből a tejet, és bevitte a nappaliba. Jaj, édesem, köszönöm, mondta Marika, miközben Meixner Józsefné tejet töltött a bögréjébe. Tudod, nem szeretem megégetni a számat. Megértem, Marikám. Meixner Józsefné visszarakta a tejet a hűtőbe, a konnektor felé pillantott, aztán bement a nappaliba, és leült Marika mellé. Nem értem én ezt a Kristófot, bökött Marika a képernyő felé, szájából pogácsadarabok repültek szerteszét. A Kármennel kéne randevúznia, ahelyett, hogy azzal a hülye kis Lindával cicázik. Igen, Marika, igazad lehet. Az én Balázskám egyébként simán megnyerné ezt a játékot, bólogatott Marika, mert ő tudja, hogy kell bánni a nőkkel. Igen, a Balázs egy nagyon rendes fiú. Ugye? Na, de nem ezért jöttem át, édesem! Marika előre hajolt, és a lábánál heverő műanyagszatyorban kotorászott. A csipkés függöny mögött, az ablakon túl, a panelházak fölött egy fekete árny suhant át a narancsmintás égbolton. Meixner Józsefné pillantása éppen elkapta. Ez az, ezt akartam megmutatni neked! Marika egy apró hegedűt tartott a tenyerében, akkora volt, mint a kisujja. Ezt találtam ma a postaládámban. Szép, mondta Meixner Józsefné, kitől kaptad? Hát ez az! Nem tudom, nem volt becsomagolva, nem kötöttek rá egy cetlit sem! Neked nem dobtak be semmi ilyesmit? Nem, rázta meg a fejét Meixner Józsefné, és a picike hegedűt bámulta. Egyszerűen nem értem, nem tudom mire vélni a dolgot. Lehet, hogy van egy titkos hódolóm, sandított Marika Meixner Józsefnére. Lehet, Marika, ez is elképzelhető. Gondolod? Mert a százforintos boltban van egy pasas, aki nagyon gyanúsan szokott mosolyogni. És a megállóban is többször találkoztam már egy bicebóca fickóval, aki mindig hangosan köszön. Csak tudod, mi a furcsa, kérdezte Meixner Józsefné, és tekintete szinte összeforrt a hegedűvel. Micsoda? Hogy nem kaptál hozzá vonót. Marika úgy nézett a tenyerében lévő kis hangszerre, mintha most látná először. Ez igaz. Tényleg nincs hozzá vonó. De miért? Meixner Józsefné átható tekintettel meredt szomszédjára. Miért nincs hozzá vonó? Meixner Józsefné a konyhában ült, előtte egy tál hideg lecsó. Néha a mikró digitális kijelzőjére pillantott, néha a mosogató alatti szekrényre, ahol a pálinkát tartotta. De nem mozdult. Hallotta, ahogy a bejárati ajtó nyílik, majd csukódik. Hallotta a kulcszörgést, a cipők koppanását a linóleumon, a rekedt sóhajt, aztán lánya döngő lépteit, ahogy a konyha felé igyekszik. Mindjárt éjfél, dörmögte Meixner Józsefné, tekintetét a lecsóba fúrva. Jézusom, anya! Andika megtorpant a küszöbön, aztán óvatosan belépett a konyhába. Miért vagy még fent? Megijesztettél, tudod? Már régen haza kellett volna érned. Megbeszéltük. Akkor miért nem hívtál fel, kérdezte Andika, és leült az anyjával szemben. Azért van a mobilom, nem? És azért van a fejed, hogy használd. Ígértél nekem valamit. Ezért nem kell, hogy hívogassalak. De ha aggódsz, anya, akkor nyugodtan hívj fel, és elmondom, hogy jól vagyok. Aggódok? Meixner Józsefné felkacagott. Mintha egy kotyogós kávéfőző készülne felrobbanni. Nem aggódok én miattad, de tudnom kell, hogy hol vagy. Andika az anyjára nézett, aztán a terítőre meredt. Kiválasztott magának egy virágszirmot, egy vöröset, és azt képzelte, hogy lecsúszik rajta. Újra meg újra. A lányom vagy, ezért nem veszíthetlek el, mondta Meixner Józsefné kimérten. Ez nem arról szól, hogy aggódok-e érted. Ez arról szól, hogy életben kell lenned minden egyes este, minden egyes nap, amíg az én lakásomban laksz. Megértetted? Andika felpillantott az anyjára, aztán némán bólintott. Helyes, mondta Meixner Józsefné, és feltápászkodott a székéből. Egyél lecsót. Melegítsd meg. Elcsoszogott a lánya mellett, és a küszöbről visszanézett rá. Mikor kelsz holnap? Andika nyelt egyet. A Tibi bá. A főnök azt mondta, hogy elég, ha tízre beérek. Szóval, kilenc körül. Jó, mondta Meixner Józsefné. Andika még hallotta a papucsa csattogását egy darabig. Aztán csönd telepedett a lakásra. Meixner Józsefné a konyhában ült, amikor megcsörrent a telefon. Összerezzent, aztán visszatöltötte az üvegbe a fél deci pálinkát, amit kitöltött magának. Megigazította a kontyát, bement a nappaliba, és felemelte a kagylót. Zauber doktor kereste, a hogyléte felől érdeklődött. Jól vagyok, Ábrahám, nincs panaszom, mondta Meixner Józsefné, közben a szoknyája szegélyével babrált. Jó, jó, lehet az ember fizikailag kitűnő állapotban, mondta Zauber doktor harsányan, no de mi van a lélekkel? Mert azt sem szabad ám elhanyagolni, sőt! Ha a lélek szűkölködik, azt a test sínyli meg végül. Tudom, Ábrahám, de én tényleg jól vagyok. Nincs szüksége társaságra? Van kivel beszélgetnie? Itt van a lányom, sóhajtott Meixner Józsefné, vele minden nap beszélgetek. És a szomszédom is gyakran meglátogat. Nem vagyok magányos. De hisz, így csak a világ egy kis szeletével érintkezik! Így csak a női princípium képviseltetik a mindennapjaiban! Hol marad a férfi oldal? Bizonyos mennyiségű maszkulin energiának is jelen kell lennie az életében, különben kiegyensúlyozatlan lesz, és tudja, hogy az hova vezet. Van egy férjem, Ábrahám. No de, kedvesem, a férje. Viszonthallásra, Ábrahám. Meixner Józsefné letette a telefont. Egy darabig némán ült a kanapén, a sötét tévéképernyőt bámulta. Aztán kiment a konyhába, és töltött egy fél decit a pálinkából. Nézte a mikró digitális kijelzőjét és várt. Marika ezúttal sokkal korábban jött át. Feldúlt volt, a haja rendezetlen, és nem is volt kisminkelve. Meixner Józsefné nem akart rákérdezni, de úgy tűnt, mintha pizsamát viselt volna fekete szatén köntöse alatt. Napok óta nem érem el a fiamat, mondta, miután leült a kanapéra egy bögre kávéval. Nem szoktunk minden este beszélni, de az még nem fordult elő, hogy ilyen sokáig ne jelentkezzen. Biztosan csak elfoglalt, mondta Meixner Józsefné, és bátorítóan a szomszédjára mosolygott. Annyira nem lehet elfoglalt, hogy ne tudja felhívni az anyját! Nagyon aggódom miatta. És akkor ott van még az a levél is. Milyen levél? Marika az asztalra tette a bögrét, aztán előhúzott egy gyűrött papírlapot a köntöse zsebéből. Emlékszel a kis hegedűre? Persze, amihez nem kaptál vonót. Igen. Tegnap kaptam egy levelet. Ugyanúgy címzés és feladó nélkül dobták be a postaládámba. És hát. Marika elhallgatott, könnybe lábadt szemmel meredt az összehajtogatott papírra. Nem tudom, olyan furcsa. Olyan ijesztő. Elolvasnád? Marika kétségbeesett tekintettel nézett Meixner Józsefnére, aki elvette tőle a levelet, és olvasni kezdte. Sötét fellegek gyülekeznek a Duna fölött, és aranyló villámokat szórnak. És a Duna partján áll egy kos, a fején két hatalmas szarv. És az egyik hosszabb a másiknál, és még mindig nő, és az ég felé törekszik. Az erdőből kilép egy másik kos, és a szőre tarka, a fején négy apró szarvacska. És a kisebb kos rátámad a nagyobbra, és felökleli, és eltapossa, és az már mozdulni sem bír. Ekkor a győzedelmes kos fején nőni kezdenek a szarvak, a villámok édes aranyszínnel vonják be a tájat, és a Duna vize fehér lesz és sima, mint egy üres papírlap. A kos zenét akar. A kos mulatni akar. A kos meg kívánja ünnepelni győzelmét. Ezt nem értem, motyogta Meixner Józsefné. Én sem értem, mondta Marika, és elsírta magát. Lehet, hogy a fiamról van szó? Ez valami fenyegetés? Vagy mi lehet ez? Nem tudom, Marika. Szerintem el kéne menned a rendőrségre. Ez nem vicc. Azt gondolod? Azt gondolod, hogy tényleg baj van? Azt gondolom, hogy ez nem normális, rázta a fejét Meixner Józsefné. Ez egyáltalán nem normális. Jól van, igazad lehet, mondta Marika, kézfejével megtörölte a szemét, aztán felállt és visszatömte a papírt a zsebébe. Összeszedem magamat, aztán elmegyek a rendőrségre. Jól teszed, Marika. Köszönöm, nézett hálásan Marika a szomszédjára. Majd jelentkezem. Mindenképpen. (Nyitott mondat)