N. Kósa Judit: Pázmány, a nagy túlélő

Úgy tudni, II. Vilmos császár említette meg Ferenc Józsefnek, miután sétakocsin megszemlélték Budapestet, hogy szép ez a vadonatújan csillogó város, csak kevés benne a szobor. Mindenesetre tény, hogy az 1897-es vizit után nem sokkal a király kiutalt 400 ezer koronát Bánffy Dezső miniszterelnöknek, hogy állíttasson belőle rögtön tízet. A királyi tíz szobor mindegyikének elég kacifántos a históriája, de a legkalandosabban a Pázmány- és Werbőczy-emlékműveké alakult.

Így párban emlegette őket mindenki, aki a második világháború előtti Pestet ismerte, hiszen ott álltak az Apponyi tér két oldalán, a két Klotild-palota keleti homlokzata előtt. Pedig kezdetben szó sem volt a párosításról, Werbőczy az óbudai Fő térre, Pázmány a ferencvárosi Bakáts térre került volna. Csakhogy a tervezgetés évei alatt hirtelenjében lebontották a régi pesti Belvárost, megépült az Erzsébet híd, a hídfőnél a király és Klotild főhercegasszony bérházaival. Rögvest igény mutatkozott két szoborra is.

Miután – állítólag Klotild közbenjárása nyomán – a király megadta az engedélyt az újratervezésre, történt még egy-két módosítás. Donáth Gyula ülő Werbőczyt tervezett, Radnai Béla álló Pázmányt. A famakettekkel eszközölt szoborpróba után a belügyminiszter rendeletileg felállította a jogtudóst, Csernoch hercegprímás a kettőskereszt helyett pásztorbotot adott az érsek kezébe, a szoborbizottság pedig úgy döntött, bronz helyett mindketten márványból öltsenek testet. 1905-ben végre el lehetett küldeni a két mintát Carrarába, kifaragni. (Fővárosi Negyed)