Ingyen szállást kapnak azok a turisták, akik ebbe a festői olasz faluba mennek nyaralni az idén
Egy olasz kis faluban gyakorlatilag mindent megtesznek azért, hogy magukhoz csalogassák a turistákat.
Egy olasz kis faluban gyakorlatilag mindent megtesznek azért, hogy magukhoz csalogassák a turistákat.
Újabb részetek derültek ki a szeptember 14-án debütáló játékról, megtudhattuk például, ki lesz a főellenség.
A járvány miatt ugyan a férfi divathetek elmaradtak, de úgy néz ki, hogy az őszre csúsztatott női divatesemények útjába semmi sem állhat. Párizsban legalábbis semmiképp sem.
Felháborító videó került fel az internetre a napokban, melyen az látható, ahogyan egy ittas fiatal ütlegel egy idős bácsit.
Nem csak a kánikula érkezik meg a hétvégére, de két, eddig zárva tartó szórakozóhely is újranyílik, valamint az elmaradó Múzeumok Éjszakája helyett is kitaláltak egy érdekes programot.
Kendall és Kylie Jenner elutasítják a vádakat, miszerint nem fizettek a gyárnak, ahol a közös divatmárkájuk, a Kendall + Kylie termékei készültek. Állításuk szerint félreértik a viszonyukat egy nemzetközi ruhagyártó céggel.
A koronavírus-járvány miatt szinte minden, így a testedzési szokások is átalakultak. Az USA-ban például már van olyan terem, ahol kalitkákban, védőfelszerelésben sportolhatnak az emberek.
Hét kislány és egy kisfiú veszítette életét egy szörnyű balesetben Kínában, amely újraindította a vitát az országban az úszásoktatásról.
Fluor Tomi és kedvese, Emese váratlanul szakítottak, melyet a közösségi oldalaikon jelentettek be egyszerre.
Egy kínai város lakosai leellenőrizhetik házasságuk előtt, hogy párjuknak volt-e valaha családon belüli erőszakkal kapcsolatos bűnténye. A július 1-én induló weboldalon egy egyszerű kereséssel az egész ország regisztrált bűnözői megtalálhatóak lesznek. Ez az első ilyen próbálkozás Kínában.
Az Erica nevű robotot japán tudósok fejlesztették ki, megtanították hogyan kell színészkedni.
A fiatal férfi világ életében egészségesen élt, sokat sportolt, azonban ennek ellenére is bekövetkezett a tragédia.
Leonardo DiCaprio amerikai filmcsillag produkciós cégével a Netflix számára játékfilmre adaptálja a Virunga című dokumentumfilmet - értesült a deadline.com filmes portál.
Egy héttel ezelőtt elindult egy kacsa a magyar sajtóban, miszerint lekerül a Netflix kínálatából a Trópusi vihar, mivel abban Robert Downey Jr. sötétített arcbőrrel egy fekete őrmester szerepét játssza el. Bár ez az értesülés hamisnak bizonyult, az elmúlt napokban több esetben történ olyan, hogy az úgynevezett blackface-jelenetek miatt streaming-platformok megváltak egyes filmjeiktől, sorozatepizódjaiktól.