Halála után fél évvel itt van Juice WLRD utolsó albuma
A lemezről mindössze néhány nappal a megjelenés előtt adtak hírt, a tavaly decemberben 21 évesen elhunyt emo rapper Instagramján.
A lemezről mindössze néhány nappal a megjelenés előtt adtak hírt, a tavaly decemberben 21 évesen elhunyt emo rapper Instagramján.
Amikor utoljára ilyen magas volt a szén-dioxid szint a bolygón, akkor a légkör még 3-4 Celsius-fokkal melegebb, a tengerszint pedig 20 méterrel magasabb volt a jelenleginél.
Ismét őrülten szexi képpel örvendeztette meg követőit Kylie Jenner! A fiatal anyuka ezúttal egy kopár, sziklás tájon állt, pontosabban ült modellt a kamerának, méghozzá egy szédítően dögös, narancssárga bikiniben!
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) júniustól KSH Podcast néven szakmai beszélgetést indított, amelynek egyik témája a közeljövőben a magyar szinglitérkép kitárgyalása lesz.
Az egész világot sújtó koronavírus járvány miatt elmaradt a júniusra tervezett magyarországi jet-ski Európa-bajnoki futam. Most azonban kiderült, hogy a versenyt augusztus 27-30-án Nyíregyháza-Leveleken mégiscsak megrendezheti a Magyar Jet-Ski Szövetség.
Teljes undor kapta el a forrongó édesanyát és lányait, akik egy angliai Lidl-ben vásárolt bolognai szószban egy gyíkfejnek vélhető izét találtak. A német bolthálózat bocsánatot kért a kellemetlenségekért, de a nő állítja: többet be nem teszi a lábát hozzájuk.
Egyszerű mégis nagyszerű ötlettel állt elő egy izlandi játékfejlesztő csapat: a Fortnite kieséses rendszerét a Legyen ön is milliomos tudás alapú játékával egybeforrasztva megalkották az elkövetkezendő hetek őrületes szórakozását: a Trivia Royalet.
A járvány miatt idén rendhagyó módon nem tavasszal, hanem július 9-12 között vannak a GLAMOUR-napok. Az idei GLAMOUR-napok, ráadásul most 410 kupon van a füzetkében, ami a magazin friss számában található.
Sacha Baron Cohen nagyon úgy tűnik, hogy ismét készül valamire. P ár nappal azután, hogy countryénekesnek álcázva magát megtrollkodott egy szélsőjobbos rendezvényt, New York polgármesterét is megpróbálta megviccelni.
Az elmúlt napokban uralni kezdte a közbeszédet a kisgyermekek fotóinak megjelenítése a sztárok közösségi média oldalain, ennek része volt Tóth Gabi tegnapi közleménye is, amelyben párjával nyilvánosság elé tárták döntésüket: a jövőben nem tesznek közzé fotót gyermekükről és a korábbi képektől is megszabadulnak.
Fontos ügy mellett kampányol Jason Momoa, az amerikai színész Instagram.oldalán osztott meg egy képet az Antarktiszról, amely vészesen gyors olvadásnak indult az utóbbi időben.
Az EFOTT lesz az idei csonka fesztiválszezon egyik versenyzője, ennek örömére egy régi-új dallal hangolódhatunk az augusztusi eseményre.