Mennyit ért Szulejmáni gyűrűje?
Ennek alapján is azonosították holttestét. New York-i ékszerészek kielemezték.
Ennek alapján is azonosították holttestét. New York-i ékszerészek kielemezték.
Budapest városüzemeltetéséért felelős főpolgármester-helyettese szerint a volt budaörsi Fidesz-elnök cége kapta a pénzt.
Jean-Louis Georgelin kormánybiztos szerint a tűzvész sújtotta épületben nem teljesen ismert a boltívek jelenlegi állapota.
Izraelben négynapos Mikulás-világtalálkozó kezdődött 55 Mikulás-jelmezes vendég jeruzsálemi felvonulásával. A rendezvény első napján az Amerikából és Európából érkezett télapók és télanyók motoros ki [...]
Szorult helyzetben van az észak-afrikai ország ENSZ által elismert kormánya: Tripolit hetek óta újult erővel ostromolják Hálifa Haftár tábornok (a tobruki ellenkormány hadurának) egységei. A "Líbiai Nemzeti Hadsereg" (LNA) offenzíváját intenzív bombázások kísérik: szombaton például a főváros egy katonai iskoláját érte találat, mely 30 ember életét oltotta ki. Fájjez Esz-Szarrádzs líbiai miniszterelnök számára Törökország beavatkozása - vagy legalábbis az arról szóló ígéret - jelent reménysugarat. Читать дальше...
Az ország elhagyására szólítja fel az iraki parlament a külföldi csapatokat Kászim Szulejmáni bagdadi likvidálása után. Ez ebben a formában a magyar katonákra is vonatkozik, bár a határozatnak nincs k [...]
Az egykori sígimnazista Kraft nyerte az utolsó kvalifikációt a legendás síugróversenyen.
Az atomerőművek leállítása hozzájárult a légszennyezés növekedéséhez, ez pedig növelhette a halálozást, legalábbis erre jutott egy amerikai tanulmány.
Az amerikai erők kivonása lesz Szulejmáni megölésének következménye Teherán és libanoni szövetségese szerint.
A dollártízmilliós sikkasztással vádolt Carlos Ghosn volt Nissan-vezér megszökött Japánból, de ügye ezzel messze nem ért véget. Zöldsapkás, venezuelai arany és egy hangszerdoboz is előkerült a történetben. Hollywood már ugrásra készen áll.
A tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre kerti traktorával egy férfi a Bács-Kiskun megyei Tiszaalpáron, a Balassi Bálint utcában lévő vasúti átjáróban, és a neki jobbról érkező vonattal összeütközött [...]
Donald Trump súlyos csapássorozatot helyezett kilátásba, ha Irán - ígéretéhez híven - megtorolná kémfőnöke likvidálását. (Külföld)
A feljegyzések megkezdése óta a 2010-es évek a legmelegebbek voltak a Földön. A tíz legforróbb évből hét ebben az évtizedben volt. Éghajlatváltozás nem lesz, hanem már itt van. (belföld)
Angol munkavállalók - akik a veganizmust filozófiának, nem egyszerű étrendnek tekintik - mostantól jogosultak jogi védelemre, ha a munkahelyükön hátrányos megkülönböztetés éri őket. (belföld)
Fekete festékkel fújták le a magyar feliratokat.
2019. december vége felé járunk, késő este van, nyílik a kapu, hazaértem és emlékekkel gazdagodtam. Emlékezetes karácsony volt, hiszen Kolozsvárott, Mátyás királyunk nyomában jártam és a tordai sóbány [...]
A kistraktor vezetője a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre. A jármű kettészakadt, a vezető életveszélyesen megsérült.
Vadászházba telepítették a Bánk bánt a Katona József Színház Kamrájában. Itt múlatja az időt és falja fel egymást az elit. Nincs kastély, Kálmán Eszter díszlettervezőként nem tervezett ódon falakat, jelmeztervezőként veretesen nehéz ruhákat. És fuccs az öblös hangú szavalásnak is, amitől annyit szenvedhettünk a Bánk bán és más klasszikus drámák előadásai közben. Ebben a produkcióban nem élnének meg az úgynevezett hősszínészek. Tarnóczi Jakab rendező hőstelenítette Katona József darabját, ami gyakran megosztó volt... Читать дальше...
Az asszony csak pihenni ült egy padra bevásárlás után. Kevésen múlt, hogy egyáltalán felébredt. (Bűnügy-baleset)
Hollywood nincs mellettem. Legalábbis nem ezekben az időkben. Nézzük például – az első filmek egyike, ami elé hárman ülünk le Dusival a sok Nyuszi Péter és Pocoyo után – a Télaput. Karácsony első napja van, körülöttünk a kibontott játékok, csak a fán lévő világítás ég, szóval giccsesen meghitt a hangulat, amikor feltűnik valami, ami eddig nem is nagyon érdekelt. Ebben a teljesen ártatlan vígjátékban. Az, hogy Charlie mostohaapja, az elképesztően ízléstelen pulóverekben mászkáló pszichiáter, ez a teljesen mellékes... Читать дальше...
A gépkocsik kitiltása, forgalomcsökkentés, kerékpárutak építése 41-ről 1-re csökkentette a közlekedési balesetben meghaltak számát a norvég fővárosban.
Bodó Richárd és Lékai Máté sérülés miatt nem került be a magyar férfi kézilabda-válogatott 18 fős keretébe.
Az elfogadott határozat nem kötelező érvényű, de hatással lesz a magyarokat is magába foglaló nemzetközi erők iraki működésére.
A fertőzés egy halpiacról indult ki. (Külföld)