Egymilliárdot küld Orbán a hatvani sportcsarnokra
Húsz évig vártak rá, most állami támogatás is érkezik a hatvani cukorgyár helyére tervezett csarnok megépítésére.
Húsz évig vártak rá, most állami támogatás is érkezik a hatvani cukorgyár helyére tervezett csarnok megépítésére.
Otthagyja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektori székét Patyi András, valószínűleg amiatt, hogy átlavírozzon a közigazgatási felsőbíróságok élére.
Lehet, hogy gyorsabb, ha a Google-fiókunkat hasznljuk regisztráció helyett, de egyáltalán nem biztos, hogy tudjuk is, ilyenkor kihez kerülnek az adataink.
A külügyminiszter bekerült a legvédettebb politikusok körébe: Szijjártót a terrorelhárítás biztosítja majd, a szervezet gyorsan kapott is 1,1 milliárdos költőpénzt a feladatra.
Jegyzőkönyv, sem hangfelvétel sem készülne a jövőben a kormányülésekről egy, a költségvetési törvényjavaslatbarejtett paragrafus szerint. A döntés alkotmányellenes, és felülbírálható – figyelmeztet az Eötvös Károly Intézet.
Komoly kiadásokkal is járhat, ha baleset ér egy gyereket, főleg, ha külföldön. Ennek ellenére csak kevesen kötnek biztosítást
A Földön megjelent első állatok evolúciója több mint félmilliárd évvel ezelőtt globális felmelegedést okozott a bolygón – derül ki egy új kutatásból.
Fucsovics Márton és a német Mischa Zverev kettőse az első fordulóban búcsúzott a wimbledoni nyílt teniszbajnokság férfi párosversenytől - írta az MTI.
Évi egymillió kerékpárt is készíthetnek majd a tajvani Giant Global Group magyarországi üzemében.
Olaj és hűtővíz került az úttestre, az egyik jármű vezetőjéhez mentőt hívtak.
A Madrid játékosa más szupersztárokhoz képest keveset keres, a Juventus pedig BL-t szeretne nyerni, így egymásra találhatnak.
A robbanótestet hatástalanítják és elszállítják, több épületet is kiürít csütörtökön a rendőrség.
A harmadik kétharmad után a milliárdos úgy érezte, nincs esély Orbán Viktor leváltására demokratikus úton, ezért vonul ki teljesen a közéletből.
Egy ember életét vesztette, öten megsérültek. A sofőr a hírek szerint elaludt a volánnál.
Szerdán újra bíróság elé állt az éjszakai élet császáraként ismert vállalkozó: Vizoviczki Lászlót korábban első fokon hét év börtönre és vagyonelkobzásra ítélték költségvetési csalás miatt – akkor ügyész és az üzletember védője is fellebbezett a döntés ellen.
A fair play-életműdíjas tenisz mesteredző életének 89. évében halt meg.
A járműben ketten utaztak, egyikük megsérült.
Dzsudzsák Balázs szerződtetése nem téma a Ferencváros labdarúgócsapatánál, amely az új idénynek is nemzetközi csoportkörös szereplés reményében vág neki.
Személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítja a rendőrség a debreceni nőt, aki egy idegen profilképeit felhasználva ismerkedett egy társkereső oldalon.
Akár 33 fokot is mérhetünk, csak elszórtan lehet zápor és zivatar.
Ne fényképezzenek - kiáltotta dühösen az óriás fedélzetéről, de azért csak készült róla pár kép.
Ne fényképezzenek - kiáltotta dühösen az óriás fedélzetéről, de azért csak készült róla pár kép.
Egy konszolidációs folyamat közelít a végéhez, Orbán egykori főoligarchája szép lassan szolid magánember lesz.
Két verziót is kidolgoztak a költségvetési törvénytervezettel kapcsolatban.
Néha a szobor a legkevésbé sem látszik szobornak, és egy üres mosogatószeres flakon közvetíti a legmélyebb társadalmi üzenetet. Erwin Wurm ausztriai birtokán jártunk.