Holnap startolhat a tisztogatás a Hír TV-nél
Liszkay Gábor, a Hír TV régi-új vezérigazgatója szerda délelőtt fél tizenegyre hívott össze állománygyűlést a szerkesztőségben.
Liszkay Gábor, a Hír TV régi-új vezérigazgatója szerda délelőtt fél tizenegyre hívott össze állománygyűlést a szerkesztőségben.
Az alkotások sok elemet – például madarakat, emlősöket, geometriai figurákat – örökítenek meg.
A klub vezetősége hétfőn közölte, hogy közös megegyezéssel szerződést bont a vezetőedzővel.
Az autógyár több európai várost is megvizsgált, mielőtt a debreceni helyszín mellett döntött.
A teljes ár 2,8 milliárd euró volt, amelyet a vevő szindikált hitelből finanszírozott.
A járműből egy embert kiemeltek, életét azonban már nem tudták megmenteni.
A gyanús oldalak feltárása során a vállalat együttműködik a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI).
Azt hiszem elég egyértelmű, hogy a koordinációt vagy az önálló indulást szeretném-e az LMP önkormányzati választáson alkalmazott stratégiájának – nyilatkozta lapunknak Moldován László, az LMP frissen megválasztott fővárosi elnöke.
Heti 290 ezer fontos fizetést ajánlottak a francia középpályásnak.
Sneider Tamás elnök szívesen bevinné a Jobbikot abba a pártcsaládba, amelynek most a Fidesz is tagja. Ez nem mindenkinek tetszik.
Tiltakozók fogadták Paul Manafortot. A most kezdődött pert szeptemberben egy újabb is követi.
Ez a fővárosi tömegközlekedési piac újrafelosztását eredményezheti.
Ez a fővárosi tömegközlekedési piac újrafelosztását eredményezheti.
Kedden ismét ülésezett az MLSZ fegyelmi bizottsága.
Kedd este a dollárt 273,69 forinton, a svájci frankot 276,60 forinton jegyezték.
A bíró a társadalom további védelmét találta fontosabb érdeknek.
A bevándorlókkal szembeni kemény fellépést illetően barátra lelt egymásban az Egyesült Államok elnöke és Olaszország kormányfője.
Még szorosabbá fonódik a német-magyar gazdasági kapcsolat: az Audi és a Mercedes után a BMW is gyárat épít Magyarországon. Debrecen "nyerte meg" a bajor céget.
Budapesten, a Dózsa György úton edzett Arnold Schwarzenegger.
A német közvélemény nem támogatja a kancellári időszak időtartamának maximalizálását. Több hátrány származna belőle.
A brit írót egy orvlövész golyója juttatta az intézménybe. A betegséget csak 10 évvel később diagnosztizálták nála.
Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
Erről beszélt egy interjúban Jeremy Hunt, az új brit külügyminiszter. Úgy véli, az Európai Bizottságnak változtatnia kell a hozzáállásán.
Halála derült égből villámcsapásként ért minket, még senki sem ocsúdott fel, de elkötelezettek vagyunk amellett, hogy tovább menjünk az általa kijelölt úton – nyilatkozta lapunknak Vásárhelyi Judit, a Gólyahír Alapítvány elnöke egy nappal azután, hogy elhunyt a családok százait gyermekhez segítő Gólyahír Egyesület vezetője és alapítója, Mórucz Lajosné Gabriella – vagy ahogy sokan ismerték, „Gólyamama”.
A kardiológus kifogásolta, hogy a 12 éves kislány nem beszél románul.