Iszik és vezet: a zéró tolerancia puhításáról indítana vitát a kormány
A szabályok lazítását éppen a villányi bornapokon vetette fel Nagy István agrárminiszter. (Belföld)
A szabályok lazítását éppen a villányi bornapokon vetette fel Nagy István agrárminiszter. (Belföld)
Budapest három régiójában, de Pécsett és Egerben is sok új fertőzöttet találhatnak a szennyvízből vett minták alapján. (Belföld)
8 munkanap alatt 250 milliárd forinttal nőtt a forgalomban lévő készpénzállomány. (Gazdaság)
Farizeus autonómiaféltés, ideológiai monopólium, lázadók – erős szavakkal üzen az egyetemfoglalóknak a Nemzeti Filmkészítők Egyesülete. (Kultúra)
A koronavírusos amerikai elnök jól van, sőt, továbbra is dolgozik – legalábbis ez a hivatalos álláspont. (Külföld)
Spiró György bevezető írásával, kronológiával, interjúkkal, portrékkal, riporttal, gazdasági és jogi háttérrel jelenik meg a Színház-és Filmművészeti Egyetemről készült melléklet - negyven oldalon - a Népszava október 3-i, szombati számában. (Kultúra)
„Súlyos ellentmondások” adódtak, az Európai Bizottság az egyenlő versenyfeltételek miatt aggódik. (Külföld)
Egy társasági zubbony közel kétszázezer forintba, „a társasági téli cipő” ötvenháromezer forintba kerül, a felszerelést jól bejáratott cég szállítja le. (Belföld)
Az állatok között elsősorban a "kevésbé feltűnő" fajok - rovarok, puhatestűek és rákállatok - várhatóak. (Zöldzóna)
Égési sérüléseibe halt bele Irina Szlavina, aki öngyilkossága előtt a Facebookon üzent, haláláért az orosz államot hibáztatva. (Külföld)
Naponta ismét kilencezer fölötti az esetszám, összesen csaknem 1,2 millió a fertőzöttek, 21 ezer pedig a halottak száma. (Külföld)
Guatemala két héttel ezelőtt megnyitotta a koronavírus-járvány miatt lezárt határait, így nem kellett sokat várni rá, hogy újra tömegek induljanak meg Hondurasból Guatemalán kersztül az Egyesült Állmok felé. A szegénység, az éhezés és az erőszak csak fokozódott az országban a koronavírus-járvány miatti korlátozások és a gazdaság további hanyatlása miatt. “Napjainkban minden korábbinál nehezebb illegálisan átlépni az amerikai határt. Az utazás még veszélyesebbé vált a világjárvány miatt” – írta az... Читать дальше...
Egy hét alatt kétszer megdőlt a fertőzésszám addig ismert csúcsa, a tesztek több mint 9 százaléka bizonyult pozitívnak. (Külföld)
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén elutasította a testület LMP-s delegáltjának, Bodolai Lászlónak a visszahívásáról szóló indítványt. (Belföld)
A tagállamok vezetői nagy nehezen kiszenvedték magukból a döntést: több mint 50 nap után életbe léptek a Belarusz elleni szankciók. (Külföld)
Már nem csak a Facebookon elérhető az Indexből kilépő újságírók portálja: 34 ezer támogató segítségével tértek vissza. (Belföld)
Izraelben lelkiismereti okokból lemondott hivataláról a centrista Kék-Fehér párthoz tartozó Aszaf Zamír turisztikai miniszter Benjámin Netanjahu miniszterelnököt okolva távozásáért - jelentette a helyi média pénteken. (Külföld)
Több tucatszor próbálkozott, és százmillió forint feletti kárt okozott a négyfős csapat, kettejüknek hosszú évekre börtönbe is kell mennie. (Bűnügy-baleset)
Az új kancellár azt mondta, hogy a helyzetet nem próbálják meg erőszakkal megoldani. (Kultúra)
Közelít az ötezerhez az egy napon belül regisztrált fertőzöttek száma, és csak csütörtökön több mint nyolcszázan kerültek kórházba. (Külföld)
Zárt terű, bérelt furgonok, sofőrök és ügyintézők – az ismeretlen főnök minden részletre ügyelt. (Bűnügy-baleset)
A belvárosban már a héten megkezdődtek és több mint egy hónapig tartanak a pótlóbuszok biztonságos felszíni közlekedését előkészítő munkák. (Belföld)
Álprofilokon keresztül erotikus fotókat és videókat osztott meg a nőkről, egyikükről több száz példányban fotókat szórt szét a környező településeken. (Bűnügy-baleset)
Több mint száz szamarat, juhot és mangalicát éheztetett és szomjaztatott állattetemek és csontmaradványok között az egyszer már elítélt férfi. (Bűnügy-baleset)
A súlyos állapotú koronavírusos betegen a leghatékonyabban a vérplazma-terápia segít, azt pedig minden, a betegségből kilábaló fertőzött adhat. (Belföld)