Mutatjuk az ötöslottó nyerőszámait
Ezen a héten a főnyeremény 2,48 milliárd forint volt. (Belföld)
Ezen a héten a főnyeremény 2,48 milliárd forint volt. (Belföld)
Király Ildikó 2020. október 16-án délelőtt XXII. kerületi lakásából ismeretlen helyre távozott, azóta nem adott életjelet magáról. (Bűnügy-baleset)
A férfi rövid határidejű kölcsönöket adott egy korábbi iskolatársának, majd a tartozást 50 százalékos kamattal emelve követelte vissza. (Bűnügy-baleset)
A médiafölény a Fideszé, a médiahatóság a Fideszé, a közmédia a Fideszé – amint a valóság torzításának és a sajtószabadság fojtogatásának felelőssége is. Mondhatni: alaptörvényszegés folyik szakmányban. Tíz év alatt számos uniós jelentés próbálta – indokolatlan eleganciával – jelezni az aggályokat. Mára a helyzet megkérdőjelezi a szabad választások intézményét, a kormány leválthatóságát. (Visszhang)
A zöld-fehér klub honlapján megjelent szombati tájékoztatás alapján első körben azok a megújított szezonbérlettel rendelkező szurkolók vásárolhatnak, akik a tavaszi zártkapus bajnokik után nem kértek visszatérítést. (Sport)
A balesetben többen megsérültek. (Bűnügy-baleset)
Jean Castex kormányfő ígérete szerint az állam a lehető leghatározottabban fog reagálni, azért, hogy a köztársaság és annak polgárai szabadon élhessenek. (Külföld)
Elsőként a „frontvonalban” lévő egészségügyi dolgozók, idősek és a rendőrök kapnák be a védőoltást az országban. (Külföld)
Nehéz Európa-bajnokság volt: kétszer halasztották el a koronavírus-járvány miatt és az is kérdéses volt, hogy egyáltalán megrendezik-e. (Mozaik)
A miniszterelnök istentiszteleten mondott beszédet a XXII. kerületi református iskola új épületének átadása alkalmából. (Belföld)
Matovič nagyszerű eredményt ért el a hőbörgő V4-ek versenyében. Állította, hogy ő adta a tanácsokat a kutatóknak is. (Szép Szó)
A német kancellár rámutatott, hogy az új típusú koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma napról napra ugrásszerűen emelkedik, és a járvány gyorsabban terjed, mint tavasszal, az első hullám idején. (Külföld)
A csapadék esélye napközben fokozatosan csökken. (Belföld)
A cég vezérigazgatója jónak értékelte az eddigi kísérletek eredményeit. (Külföld)
Az egész országban mintegy 6000 tesztelési helyet alakítanak ki. (Külföld)
Egy gyermekkorú, egy 14 és egy 16 éves fiú volt az elkövető. (Bűnügy-baleset)
Helyi népszavazásokat indítanának a települések országszerte azért, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásait kezelő európai uniós segélyalap legalább felét az önkormányzatok kapják meg lakosságszám-arányosan - jelentette be szombaton a főpolgármester. (Belföld)
Ezt 3100 amerikai megye adatai alapján igazolta egy tanulmány. (Mozaik)
Ismét rekordot döntött a napi új fertőzöttek száma az országban. (Külföld)
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke úgy véli, hogy súlyos bűnöket követünk el a lombikkal. (Belföld)
Az állam felvásárolja a piacon elérhető influenzaoltásokat, hogy a lehető legtöbben megkaphassák a háziorvosoknál a vakcinát térítésmentesen. A gyógyszertárakba így vélhetően idén nem jut majd, ahol viszont egyre erősebb a roham érte. (Belföld)
A kórházakban jelenleg rekordszámú, 3120 személyt kezelnek, közülük 551 állapotát súlyosnak minősítik az orvosok. (Külföld)
A túlzott lazítás sajnos nagyon rossz következményekkel járt. Túl gyorsan jött a „megnyertük a csatát” kommunikáció, az anakronisztikus hübrisz. (Szép Szó)
A parlamenti képviselő közölte, hogy mivel a járvány kontrollálatlanul tombol, autós demonstrációvá alakítják a rendezvényt. (Belföld)
A tájékoztatás szerint a tárcavezető "feltehetően" az EU-tagállamok külügyminisztereinek hétfői luxemburgi találkozóján kaphatta el a fertőzést. (Külföld)