Fucsovics a negyeddöntőben a dubaji tenisztornán
A világranglista 44. helyezettje szerdán a szerb Dusan Lajoviccsal csapott össze. (Sport)
A világranglista 44. helyezettje szerdán a szerb Dusan Lajoviccsal csapott össze. (Sport)
Eddig a teljes felnőtt brit lakosság csaknem fele részesült a koronavírus elleni oltásból. (Külföld)
A magyar állam 348,5 millió eurós azaz mintegy 130 milliárd forintos hitel vett fel a norvég állam tulajdonában lévő Export Credit Norway (ECN) és a Norwegian Export Credit Guarantee Agency (GIEK)- től - jelentette be a Pénzügyminisztérium. (Gazdaság)
A billentyűs-énekes 1971-ben csatlakozott a zenekarhoz, amelynek csaknem tíz éven át volt tagja. (Kultúra)
Mély válságba jutott a vallettai baloldali kormány hitelessége - állítja az Európai Néppárt. Az Európai Parlament konzervatív frakciója szerint „sokkoló és példátlan”, hogy Daphne Caruana Galizia máltai oknyomozó újságíró meggyilkolásában vezető politikusoknak is szerepük lehetett, ugyanakkor a felelősök és az ügy felderítését akadályozók közül többen szabadlábon vannak. Az állásfoglalás a gyilkosság eddigi egyetlen elítéltjének vallomására utal, amely megdöbbentő részleteket tár fel a korrupcióról... Читать дальше...
Az egészségügyiek az európai és az olaszországi hatóságok bólintására várnak, hogy mielőbb bepótolják a vakcinázás-kiesést. (Külföld)
„Mészáros Lőrinc úr sem üzleti, sem magánéleti vonatkozásban nem kíván nyilatkozni.” – mindössze ezt közölte a Népszava érdeklődésére a Mészáros-csoport. (Belföld)
Müller Cecília késve küldött adatai is „politikailag manipuláltak” a független országgyűlési képviselő szerint. (Belföld)
A közmunkaprogramok helyett garantált munka-programokat sürget Pogátsa Zoltán közgazdász, aki szerint ezzel nem csak a dolgozók, hanem a gazdaság minden szereplője jól jár. A sovány magyar bérpótlásnál pedig sokkal jobb a nyugaton alkalmazott „helikopterpénz”. (Belföld)
Összesen 2400 katona, 18 hadihajó, valamint 10 repülő és helikopter mutatja be, hogyan válaszolna a NATO a térségben kirobbanó geopolitikai válságra. (Külföld)
A dokumentum valójában háromféle igazolványt foglal magában: egy oltási igazolványt, egy tesztelési igazolványt, és egy Covid-19 fertőzésből való felgyógyulást bizonyítót. (Külföld)
Hatvan év után ismét bibliai szöveget tartalmazó tekercsek maradványaira és más jelentős régészeti leletekre bukkantak a Júdeai-sivatag barlangjaiban, a Holt-tenger közelében. Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) kutatói által feltárt egyik, több tucat apró darabkára szakadozott, csaknem kétezer éves pergamentekercs Zakariás próféta könyvének egyik részletét tartalmazza, amely mellett szintén a Bar-Kohba felkelés korából származó érméket és a világ legrégebbi, 90-100 literes, nádból készített és fedéllel lezárt kosarára bukkantak... Читать дальше...
A főváros más önkormányzatokkal együtt továbbra is készen áll új oltópontok kialakítására- közölte a főpolgármester szerdán Facebook-oldalán. (Belföld)
Az ellenzéki képviselő szerint a pesti belső kerületekben keringő autók légszennyezése az ott élőket veszélyezteti. (Belföld)
A négylábúak akkor is észlelik az emberi izzadságban a kórokozó jelenlétét, ha a fertőzöttnek nincsenek tünetei. (Mozaik)
Soron kívüli oltás, dominikai utazás: bocsánatkérést vár a Békés megyei vezetőktől a magát „áldozatnak” bemutató kormánypárti politikus. (Belföld)
Ugyanolyan fontos szerepet játszanak, mint a meteoritok, és ez a geológusok szerint azt mutatja, hogy megfelelő légköri feltételek esetén lehet élet a Föld-szerű bolygókon. (Mozaik)
A támadója nem is emlékszik a cselekedetére. (Bűnügy-baleset)
Két kis testű kutyát is kiemeltek a platós kocsiból. Szerencsére mindenki épségben megúszta a kalandot. (Mozaik)
A matematikusok Nobel-díjaként jegyzett kitüntetés másik díjazottja Avi Wigderson, a princetoni Fejlett Tanulmányok Intézetének munkatársa. (Belföld)
A hét első napján 9401 koronavírusos beteget kezeltek a cseh kórházakban, közülük 2045 állapota volt súlyos. Mindkét esetben a tavaly március elején kirobbant járvány rekordmagas adatairól van szó - derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honalapján szerda délelőtt nyilvánosságra hozott frissített kimutatásból. (Külföld)
Alaptalan és bizonyítatlan a vád, miszerint Oroszország beavatkozott a 2020-as amerikai elnökválasztásba - jelentette ki szerdán Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. (Külföld)
Müller Cecília szerint a járványkezelés legkritikusabb heteit éljük. (Belföld)
A BKK busz sofőrje már nem tudott megállni, így nekiütközött a Bentley-nek. (Bűnügy-baleset)
A Színház- és Filmművészeti Egyetem százötven hallgatójának már biztosan nem kell lemondania képzéséről és diplomájáról akkor sem, ha az intézmény átalakításának módja miatt nem kívánja az SZFE-n befejezni tanulmányait. Öt európai egyetem veheti át őket formálisan – elismerik eddig megszerzett kreditjeiket és a mestereikkel folytatott további munkát is – adta hírül a Freeszfe Egyesület. (Kultúra)