Rekordtőkeemelés Pakson
Soha eddig nem látott mértékben, mintegy 45 milliárd forinttal emelte meg a paksi bővítésért felelős cég jegyzett tőkéjét az állami tulajdonos. Az összeg hamarosan az orosz beruházónál köthet ki. (Gazdaság)
Soha eddig nem látott mértékben, mintegy 45 milliárd forinttal emelte meg a paksi bővítésért felelős cég jegyzett tőkéjét az állami tulajdonos. Az összeg hamarosan az orosz beruházónál köthet ki. (Gazdaság)
Egy ismeretlen azt írta a csatornának, hogy robbantani fog, ha nem hagyják abba a koronavírussal kapcsolatos "hazudozást". (Bűnügy-baleset)
A jelek szerint a fővárosi kormányhivatal mindenképp be szeretné bizonyítani, hogy a baloldal oltásellenes. Az érintett kerületek vezetői minden állítást cáfolnak. (Belföld)
Három és fél év után fejezi be szakkommentátori munkáját a televíziónál. A TV2 sajtóosztálya a csatorna szakértői gárdájának frissítésével magyarázza a történteket. (Sport)
Az intézménybe járó gyerekek szülei elsöprő többséggel utasították el a fenntartóváltást. (Belföld)
A kormánypárti képviselő nem hazudtolta meg önmagát a Debrecen Televíziónak adott interjúban. (Belföld)
Ahogy azt sejteni lehetett eddig is, a fertőzés már jóval korábban megjelent, mint azt gondoltuk. (Külföld)
Bár az Európai Gyógyszerügynökség szerint minden rendben van az oltással, német kutatók most mást állítanak. (Külföld)
Vihar lett a párbeszédből: Kína úgy látja, hogy eljött az ő ideje, de Blinken szerint korai lenne leírni Amerikát. (Külföld)
A görög turisztikai miniszter szerint a világjárvány közepette is lehet biztonságosan működtetni a turizmust. (Külföld)
Az Országos Mentőszolgálat szerint a független országgyűlési képviselő hibásan értelmezett egy adatot, így alaptalan információkat terjesztett róluk. (Belföld)
Az emberi erőforrások minisztere ismét hangulatos, alákérdezős PR-videóval jelentkezett. (Belföld)
A Palesztin labdarúgó-szövetség és a Vöröskereszt olyan férfiaknak szervezett labdarúgó tornát, akik elvesztették egyik lábukat az izraeli-palesztin konfliktusban. A hónapokkal ezelőtt indult bajnokságban eredetileg négy csapat indult, de a koronavírus-járvány miatt mostanáig várni kellett a döntőre. Hesham Mhanna, a Vöröskereszt szóvivője szerint a játékosok hősök, mert fegyveres összecsapások áldozatai, mégis példát mutatnak abban, hogy hogyan lehet leküzdeni a fogyatékosságból adódó nehézségeket. Читать дальше...
A Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szerint a koronavírus betegség már halálosabb, mint korábban. (Belföld)
A mérséklés okán felszabaduló összeget a kedvezményezettek a koronavírus-válság miatt bajbajutott vállalkozásoknak ajánlhatják fel. (Gazdaság)
A Petz Aladár Kórház Covid-osztályán szerdán már 371 beteg feküdt, holott a részleg hivatalosan csak 360 személyt tud ellátni. (Belföld)
Valószínűleg öngyilkosság történt. (Bűnügy-baleset)
Újabb alapbéremelési javaslatot tett a korábban sztrájkot szervező szakszervezeteknek a B. Braun vállalatcsoport vezetése pénteken. A többség megkapná a dolgozók által eredetileg is követelt 8 százalékos emelést. (Gazdaság)
Legtöbb esetben a brit mutáció felelős a megbetegedésért. (Külföld)
A főpolgármester továbbra is azt kéri, hogy engedjék az önkormányzatokat segíteni az oltási program lebonyolításában. (Belföld)
A fagypont köré csökkent hőmérséklet miatt többfelé is megmaradt hóréteg. (Belföld)
Információk szerint a vérplazma-terápiától kissé javult az állapota. (Belföld)
A műszaki mentés idejére csak félpályás útlezárás volt. (Bűnügy-baleset)
Mindent vihet, és ugyanúgy el is bukhat a hétvégén a női válogatott, a tét a tokiói szereplés kivívása. A feladat megugorható. (Sport)
Az energiahivatal figyelmeztet, a szolgáltatók emberei soha, semmilyen okra hivatkozva nem fogadhatnak el készpénzt. (Belföld)