Három autó karambolozott Lajosmizsénél - egy ember nem élte túl az ütközést
A balesetben többen megsérültek. (Bűnügy-baleset)
A balesetben többen megsérültek. (Bűnügy-baleset)
Az áldozatokat még nem azonosították, így nem tudni, hogy vannak-e köztük külföldiek. (Külföld)
„Azt hiszem, most már tudják, hogy miről szól ez a választás. Pontosan erről szól ez a választás. A gyűlölet és a szeretet között kell választani” - mondta a történtek után az ellenzéki miniszterelnök-jelölt. (Belföld)
A TASZ nem hagyja annyiban, hogy kitakarták a jelentés egyes részleteit, már vizsgálják, milyen újabb eljárásokat tudnak kezdeményezni. (Belföld)
A nemzetközi megfigyelők arra is kíváncsiak lesznek, hogy a kampányt kíséri-e szavazatvásárlás és a szavazók megfélemlítése. (Belföld)
A Romániában terjedő álhírek forrásaként a megkérdezettek 5,4 százaléka Magyarországot jelölte meg. (Külföld)
A kihelyezett 1300 óriásplakáttal a miniszterelnök-jelölti vita fontosságát igyekeznek hangsúlyozni. (Belföld)
A harmadik hónapja tartó "partygate"-botrány és az annak körülményeit feltáró független vizsgálat nyomán pénteken már az ötödik kollégája távozott stábjából. (Külföld)
Az operatőr 2015 szeptemberében lett ismert, amikor a menekültválság kellős közepén a rendőrök elől menekülő migránsokat, köztük egy gyereket rúgott meg, illetve megpróbált elgáncsolni egy gyerekét a karjaiban cipelő férfit. (Belföld)
A fideszes Bánki Erik hiányosan adta le a vagyonnyilatkozatát az országgyűlés mentelmi bizottságának. Tavaly ugyanis közvetve és közvetlenül két új céggel gyarapodtak az érdekeltségei - írta meg az mfor.hu. A portál szerint meglévő cégei, a BA-Agrár Kft., a Pannon PR 2020 Kft., valamint a Bábamad Kft. mellett bevásárolta magát a Bogádagro Kft.-be. A céget négy magánszemély alapította még 2020 novemberében, idősebb és ifjabb Fábos Pál, Mukliné Fábos Magdolna és Esküdt Béla Nándor. Utóbbi 25 százalékos részét vásárolta meg Bánki Erik 2021. Читать дальше...
A helyi idő szerint péntek esti ünnepségre a pandémia miatt a 80 ezres Madárfészekbe mintegy 25 ezer nézőt engedtek be, a programot pedig lerövidítették kétórásra. A mínusz öt fokos hidegben rendezett megnyitó központi eleme a Li Paj kínai költő közel 1300 éves versében megénekelt hópehely volt. A sportolók bevonulása előtt jégből készült hatalmas méretű olimpiai ötkarikát emeltek a bejárat elé. Az olimpiai lángot a stadionban generációk adták át egymásnak, majd egy hópehely közepébe került. A magyar... Читать дальше...
A felek csütörtöki megállapodásának értelmében Varsó 45 millió eurós kártérítést fizet Prágának. (Külföld)
A pénzintézetnél szabálytalanságok sorozatát tárták fel, és nem ez volt az első ilyen eset. (Gazdaság)
A szakszervezetek nyílt levélben szólították fel ismét a Miniszterelnökséget vezető minisztert a KÉF összehívására. (Belföld)
Egy ember kezében futottak össze a szálak. (Belföld)
A testület úgy véli, függetlenül attól, hogy az ilyen közleményeket nem kell korhatári kategóriába sorolni, csak olyan időszakban sugározhatók, amikor – tartalmuknak megfelelő kategóriába sorolása esetén közzétételüknek – a klasszifikációs szabályok szerint helyük lenne. (Belföld)
Az OLAF feljelentésére indult a büntetőeljárás, a kár megtérült, az ítélet nem jogerős. (Bűnügy-baleset)
48 tiltakozót letartóztattak, ha szükségét érezték, gázsprayt is bevetettek. (Külföld)
Az új omikron-alvariáns semmivel sem veszélyesebb a többinél. (Belföld)
Minden világranglista-ponttal rendelkező magyar teniszjátékos ügyében elindítják a vizsgálatot. (Sport)
A testület szerint ezek a bűncselekmények egyben az orvosi esküvel és hivatással is ellentétesek. (Belföld)
Sok konkrétum nem derül ki, a neveket és a vizsgálati módszerekre történő utalásokat ugyanis eltakarták. (Külföld)
A decemberre halasztott vásárlásoknak és a benzinárstopnak köszönhetően szépíteni tudott tavaly év végén a kiskereskedelem. (Gazdaság)
Délelőtt a Nyugati pályaudvar utáni szakaszon, hajnalban az üllői állomáson történt tragédia. Mindkét baleset forgalmi fennakadásokat okozott. (Bűnügy-baleset)
Elég hosszú, 58 oldalas, az Európai Bizottságnak a határidő utolsó napján elküldött levélben védi az Országgyűlés által 2021. június 15-én elfogadott LMBTQ-ellenes törvénycsomagot Varga Judit igazságügyi miniszter – derül ki a 444 cikkéből. (Külföld)