Мы в Telegram
Добавить новость
ru24.net
Nepszava
Февраль
2022

Новости за 09.02.2022

Feltett egy kérdést Hajnal Miklós diplomájáról, felfüggesztették az LMP-alapító párttagságát

Nepszava 

Mondj igazat, betörik a fejed! – kommentálta Hajdu Mária, hogy az LMP felfüggesztette a párttagságát és fegyelmi vizsgálatot indított ellene mindössze két nappal azután, hogy egy Facebook-posztban azt firtatta, vezet-e közös ellenzéki út egy hazudozó jelölttel, a momentumos Hajnal Miklóssal, aki hónapokon át hivatkozott magra közgazdászként, miközben nincs diplomája, félbehagyta a tanulmányait az Oxfordi Egyetemen, és egy nemzetközi érettségivel politizál az ellenzéki pártban.

Читать дальше...

Összevágott, kamuvideós „leleplezéssel” próbálta lejáratni a kormánykritikus civileket a Magyar Nemzet

Nepszava 

Valószínűleg egy igen jól felépített kamusztorit tálalt a kormánypárti lap, a leleplezőnek szánt anyagokban megszólalók kamu álláshirdetések áldozatai lehettek. Az egyik érintett szerint összesen több mint két órás, titokban felvett felvételekből vághattak össze egy néhány perces anyagot. Az ügy hátterében egy négy évvel korábbi, a 2018. évi választások előtti hasonló botrány árnyéka is felsejlik. (Belföld)

Egy karcolást sem okoztam – mondta a terrorista, aki részt vett a 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozatban

Nepszava 

Az igazságszolgáltatásra panaszkodott Salah Abdeslam, az Iszlám Állam terrorszervezet tagja, aki részt vett a 2015 novemberi, 130 halálos áldozatot követelő brutális iszlamista merényletsorozat lebonyolításában Párizsban. Azt állítja, nem ölt meg senkit, a terrorizmussal szemben pedig "szélsőségesen szigorúak" az ítéletek. (Külföld)



Новости России
Москва

Филиал № 4 ОСФР по Москве и Московской области информирует: Отделение СФР по Москве и Московской области выплатило единовременное пособие при передаче ребенка на воспитание в семью 474 семьям региона


Koronavírusos lett Janez Jansa

Nepszava 

A szlovén miniszterelnök szerdán enyhe tünetekről számolt be, két fia már kedden pozitív tesztet produkált. (Külföld)


Спорт в России и мире

Новости спорта


Новости тенниса
Андрей Рублёв

Теннисисты Рублев, Хачанов и Самсонова не сыграют на Олимпиаде-2024






Мастер-класс от камышанки Елены Вернидубовой собрал рукодельниц на международном фестивале

В аэропорту Пулково задержали шесть рейсов и отменили еще один

«Я хочу, чтобы наш проект был больше, чем просто поющая артистка»

ДОКЛАД ПРО ДЕЛО СКРИПАЛЕЙ, САФРОНОВА, ГОЛУНОВА. ПРО НАУКУ АКТИВНОЙ ВСЕЛЕННОЙ. ЭКСПЕРТ АНАТОЛИЙ ГОЛОД.