Добавить новость
ru24.net
Nepszava
Январь
2020

Новости за 04.01.2020

Elhunyt Tandori Ágnes

Nepszava 

Meghalt Tandori Ágnes író, műfordító, Tandori Dezső felesége és alkotótársa, az író hagyatékának őrzője. (Kultúra)

Nem örökbe kapott gyerekek – Elszakadni mindig nehéz

Nepszava 

Csecsemőkorától gondozni egy gyermeket annak tudatában, hogy bármikor elvehetik – hiszen ez a munkával jár –, az egyik legnehezebb része annak, ha valaki hivatásos nevelőszülő. Sánta Lászlóné, Marcsi, aki eddig 23 gyermeket nevelt, arról mesélt lapunknak, a kulcs az okos szeretet, bár az elszakadás fájdalmát így sem lehet megúszni. Az azonban, hogy ez az elszakadás mennyire viseli meg a gyereket és a családot, a rendszer és a benne dolgozók rugalmasságától függ. (Visszhang)



Széna tér: sorozatos viták kísérik a felújítást

Nepszava 

Bár a bel-budai rész forgalmas (és rossz levegőjű) terének átalakítása már megkezdődött – az agglomerációs buszjáratokat például már kitelepítették –, a rekonstrukció mikéntjéről szóló diskurzus még nem jutott nyugvópontra. (Fővárosi Negyed)

Párizsaim sokasága a sztrájkok labirintusában

Nepszava 

Az újévre is áthúzódó sztrájk legelső napján érkeztünk a francia fővárosba, s a részleges munkabeszüntetés elsöpörte kissé ábrándosan eltervezett nosztalgiaútjaimat. (Szép Szó)

Новости России
Москва

За прошедшую неделю подмосковные росгвардейцы обеспечили безопасность более 200 мероприятий


Hány iszlám fantasyről tudtunk korábban? – Velkei Zoltán a kortárs fantasztikumról

Nepszava 

A science fiction és a fantasy könyvek szerzői sem kizárólag középkorú, heteroszexuális fehér férfiak ma már, hanem nők, feketék, ázsiaiak, leszbikusok, transzneműek – és ez a szereplők szintjén is megjelenik. Az identitáspolitika mellett a menekültkérdés igen, a klímaváltozás alig jelenik meg a művekben. A sci-fi és a fantasy eladott példányszámokban érzékelhető erőviszonya is megváltozott. Trendekről, kísérletekről, a kínaiak előretörésről és a jövőről beszélgettünk Velkei Zoltánnal, az Agave Könyvek kiadóvezetőjével. Читать дальше...

Dragomán György: A történet vége

Nepszava 

„Hátat fordítok a fuzionátumnak, hogy a hátamra szerelt hidrofutball kettőnk közé kerüljön, hogy biztosan mindhárman megsemmisüljünk. Aztán aktiválom a detonátort.” (Nyitott mondat)


Спорт в России и мире

Новости спорта


Новости тенниса
Людмила Самсонова

Теннисистка Самсонова вышла в финал турнира в Хертогенбосхе






Алсу впервые прокомментировала развод с Яном Абрамовым

Ботулизм вызвал обильные аресты // За вредительство арестовали не только повара

Таджик Аскар Бутаев, задувший свечи в московском храме и напавший на прихожанку, отправлен в СИЗО

Bloomberg: Приемом Путина с визитом Вьетнам проигнорировал критику США