Ónos eső, eső, havazás, szél a keddi menü
Az előrejelzés szerint a hőmérséklet hajnalban mínusz 3 és plusz 2 Celsius-fok között valószínű. (Belföld)
Az előrejelzés szerint a hőmérséklet hajnalban mínusz 3 és plusz 2 Celsius-fok között valószínű. (Belföld)
Jelképes lépéssel indít a Jobbik új elnöksége: közgyűlési mandátuma visszaadására szólítja fel Kulcsár Gergelyt. (Belföld)
A több mint harminc állam- és kormányfő, illetve királyi családok tagjai, összesen 61 külföldi küldöttség részvételével rendezett idei megemlékezés fő vendégeinek a mintegy 200 meghívott túlélőt tekintették, őket ültették a rendezvényen az első sorokba, kivételt téve a szokásos diplomáciai protokoll betartásában. (Külföld)
Új módszereket akar kipróbálni a dolgozóknak kedvező változások eléréséért négy dinamikus közszolgálati szakszervezet. (Belföld)
Felmondhatják a palesztinok az 1993-ban aláírt, a XX. század történelmi megállapodásának nevezett oslói egyezményt, ha kedden Donald Trump valóban bemutatja az általa ugyancsak történelminek kikiáltott, de a felek megkérdezése és bevonása nélkül, az amerikai külügy elől is titkolt, saját veje, Jared Kushner által irányítottan összeállt izraeli-palesztin béketervet. (Rex Tillerson volt külügyminiszter panaszkodott nemrég arról, hogy a tárca vezetőjeként sem ismerhette a tervet.) A palesztin külügyminisztérium... Читать дальше...
A gödi Samsung gyár a koronavírus terjedése miatt munkába állás előtt "karanténba helyezi" és orvosi vizsgálat alá vonja Kínából érkező alkalmazottjait, bár a céget érintően semmilyen járványügyi intézkedés nincs - közölte a Pest megyei város polgármestere hétfőn Facebook-oldalán. (Belföld)
A várakozástól eltérően nem döntött az új pártigazgató kilétéről a Jobbik elnöksége. (Belföld)
A település polgármestere feljelentést tett a rendőrségen, s azt szeretné, ha alaposan kivizsgálnák: miért nem mentek ki a mentők a falujába egy halállal végződő esethez. (Belföld)
Szerb Antal halálának 75. évfordulója alkalmából hétfőn délután botlatókövet avattak az író utolsó szabadon választott lakhelyénél a Hűvösvölgyi út 81. szám alatt. (Kultúra)
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a kétszeres olimpiai bajnok kosárlabdázó, Kobe Bryant. A helikopter-balesetben kilencen vesztették életüket, köztük a sztár 13 éves lánya. (Sport)
Mind többen kérdőjelezik meg, hogy Kína a valós számokat közli-e a koronavírusos megbetegedések kapcsán. (Külföld)
Több tucat aktivista, a DK, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Liberálisok képviselői demonstráltak a Központi Nyomozó Főügyészség épülete előtt, ahová hétfő délutánra idézték be a DK-s politikust. (Belföld)
Újabb bizonytalansági tényező jelent meg a Donald Trump sorsáról döntő kongresszusi eljárásban: egy még ki sem adott könyv. (Külföld)
A vártnál sokkal simább győzelmet ért el a balközép jelöltje Emilia-Romagnában. Egyelőre fellélegezhet Giuseppe Conte kormányfő. (Külföld)
Több mint hatezer pályaműből választotta ki a Szlukovényi Tamás által vezetett nemzetközi zsűri a pályázat nyerteseit, a sajtótájékoztatón tizennégy kategóriában hirdettek eredményt. Kollégánk, Ladjánszki Máté a "Díj a fenntarthatóság eszméjéért" különdíjat kapta. A MÚOSZ Nagydíj és az André Kertész-nagydíj nyertesének a neve 2020. április 16-án, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ ünnepélyes díjátadóján lesz nyilvános. (Fotógaléria)
Jobb tananyagot és kevesebb iskolai zaklatást is szeretnének az európaiakhoz képest – derült ki egy összehasonlító kutatásból. (Belföld)
Térey János egész életében azért küzdött, hogy ne sorolják be jobbra vagy balra; már csak ezért is méltatlan a nevét viselő díj kapcsán kialakult üzengetés – véli a költő-drámaíró özvegye. (Kultúra)
A helyszínre három hajó, egy helikopter és több búvár is érkezett. (Külföld)
Történelmi mélypontot ért el az euróval szemben a forint árfolyama hétfőn, délután negyed négykor egy euró 338,09 forintot ért. (Gazdaság)
Az elmaradt előválasztás lehet az egyik fő oka az ellenzék vereségének Győrben – mondta Molnár Zsolt az ATV Start című műsorában, miután a fideszes jelölt nagyobb fölénnyel nyert vasárnap Győrben, mint októberben Borkai. (Belföld)
A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett 38. Magyar Sajtófotó Pályázatra 267 fotográfus 2488 pályaművet küldött, a beérkezett képek száma összesen: 6079. (Belföld)
Szolnok egykori polgármestere, a hűtlen kezelés miatt elítélt Várhegyi Attila hétfőn mutatkozott be a dolgozóknak. (Belföld)
A gyorsan terjedő járvány miatt az összes holdújévi ünnepséget törölték Kínában, nem tartják meg a nálunk szervezett kulturális fesztivált sem. (Belföld)
Magyarországon 12 magánszemélynek van több mint száz, 12 ezer magánszemélynek pedig több mint öt cégben közvetett vagy közvetlen tulajdonosi érdekeltsége – közli az Opten. (Gazdaság)
A világon elsőként őssejtekből nyert szívizomszövetet ültettek át Japánban. A kutatók szerint az eljárás a szívátültetés alternatívája lehet. (Tudomány)