56-an belehaltak, de végül sikerült eltemetni Szulejmánit
A meggyilkolt iráni tábornok temetésén olyan tömeg gyűlt össze, hogy félszáz ember halt bele a tolongásba, legalább 213-an pedig megsérültek. (Külföld)
A meggyilkolt iráni tábornok temetésén olyan tömeg gyűlt össze, hogy félszáz ember halt bele a tolongásba, legalább 213-an pedig megsérültek. (Külföld)
Operettek és musicalek főszerepeit egyaránt játszotta, Jászai Mari-díjjal és Magyarország Érdemes Művésze díjjal is kitüntették. 81 éves volt. (Kultúra)
Európai ügyekről beszélt a lengyel kormányfővel. (Külföld)
A szállodához nincs meg a szükséges nyersanyag, mivel a Fogarasi-havasokban található Balea-tó jege túlságosan vékony. (Zöldzóna)
Biztonsági megfontolásból már több tagállam is áthelyezte katonáit, a franciák és a britek ugyanakkor még maradnak. (Külföld)
Száz éve nem volt ilyen pusztító rengés, 300 ezren maradtak például ivóvíz nélkül. (Külföld)
Az állami cég elvonja a budapestiek befizetésének jelentős részét, az FKF is veszélyben. (Belföld)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden a bankközi devizapiacon. (Gazdaság)
Már nem kérhetnek vizsgálatot a pedagógiai szakszolgálatnál az óvodapedagógusok, szülők, intézményvezetők arról, alkalmas-e a gyerek az első osztályra. (Belföld)
A zsűri egyik tagja, John Boyne úgy nyilatkozott, a könyv segíthet mindazoknak, akik komolyan megszüntetnék az ország jelenlegi megosztottságát. (Kultúra)
A házaspár és tízéves kislányuk halálának még vizsgálják a körülményeit. (Bűnügy-baleset)
Mindent az egészségügyről az Új Egyenlőség poadcastjában. (Belföld)
A jelentkezők száma a kormány Befogadlak kampányának hatására sem emelkedett számottevően. (Belföld)
Felmentették tisztségéből a magyar női válogatott szövetségi kapitányát, az MKSZ-alelnök szerint Rasmussennek a nemzetközi szövetség általi felfüggesztése az ok. (Sport)
A videót hétfőn, a lakott területtől alig pár száz méterre készítette egy túrázó. (Zöldzóna)
A Sanchez vezette szocialista PSOE és az Unidas Podemos radikális baloldali párt koalícióját második nekifutásra, igen szűk, 2 mandátumos egyszerű többséggel szavazta meg a parlament. (Külföld)
A magyar teniszező következő ellenfele a török Cem Ilkel lesz. (Sport)
Tavaly 158 ezer új személygépkocsit értékesítettek, és ez a szám valószínűleg idén sem változik érdemben – ellentétben az árakkal. (Gazdaság)
Két éve fogták el őket, de csak most született ítélet az ügyükben. (Bűnügy-baleset)
A kövekre vésve három sorban jelenetek és titulusok láthatók és olvashatók, köztük „a Nap fia”, valamint „Alsó- és Felső-Egyiptom királya”. (Tudomány)
A végtagok rendszeres és tartós zsibbadása, a zokni- vagy kesztyűszerűen jelentkező érzéskiesés a diabétesz egyik figyelemfelhívó jele. (Bioritmus)
Rasszista, kirekesztő, antiszemita megnyilvánulásairól vált hírhedté, pont jó lesz a Kossuth irányítására. (Belföld)
A vállalkozó szerint ő csak segített a magatehetetlen nőnek, a kocsijában talált vérfolt pedig marhahúsból származott. (Bűnügy-baleset)
Halálos üzemi baleset történt kedd reggel az ajkai erőmű területén - közölte az erőművet üzemeltető Bakony Erőmű Zrt. A szerencsétlenség a létesítmény udvarában, a tüzelőanyag-tároló területén következett be, ahol egy rakodógép hátramenet során elütött egy 53 éves dolgozót, aki a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A szerencsétlenségben a Bakonyi Erőmű Zrt. két alvállalkozójának munkatársai voltak közvetlenül érintettek. A Bakonyi Erőmű Zrt. Читать дальше...
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség statisztikája szerint a profinak nevezett játékosok számában erős a magyar futball, a teljesítmény nem szerepel a kimutatásokban... (Sport)