Trump-bejelentés, történelmi meglepetéssel
Kockázatos az új közel-keleti béketerv. A palesztinoknak túl kevés, az izraelieknek túl sok lehet. (Külföld)
Kockázatos az új közel-keleti béketerv. A palesztinoknak túl kevés, az izraelieknek túl sok lehet. (Külföld)
A rövidpályás gyorskorcsolyázók korábbi szakágvezetője életének 65. évében halt meg. (Sport)
Falus Ferenc egykori tisztifőorvos lapunknak azt mondta: a jelenleginél sokkal több óvintézkedésre lenne szükség. (Belföld)
A kínai két tannyelvű iskolában pedig maszk viselését javasolják a tanulóknak. (Belföld)
Az első gép a tervek szerint szerda reggel indul Franciaországból, ezzel várhatóan közel 250 francia, és több mint 100 más uniós tagország állampolgárát szállítják vissza Európába. (Külföld)
A másodfokú tanács érdemben helybenhagyta az első fokon eljáró büntetés-végrehajtási bíró döntését. (Bűnügy-baleset)
Az Álmos és Előd vezéreket ábrázoló szobrok 1945-ig a főtorony alatti teraszt díszítették. Az egykori Külügyminisztérium Dísz tér 2. alatti pincéjének feltárásakor egy vörös mészkőből készített kézmosó medencét is találtak. (Tudomány)
Korábban a Magyar Posta vezérigazgatója, illetve az OTP Bank Nyrt. elnöki főtanácsadója is volt. (Belföld)
Még szóban sem avatkozott be a hazai deviza védelmében a jegybank, amely a kamatdöntő ülés után ismét gyengült. (Gazdaság)
Az ügyet kivizsgálják, a szabálytalanul felhasznált pénzt visszakéri az önkormányzat. (Belföld)
Mintha az egymás felé robogó autókban mindenki azt várná, hogy a másik rántsa el a kormányt: az Új Egyenlőség eheti podcastja a Fidesz külpolitikai manőverezését és annak esélyeit elemzi. (Belföld)
A keddi ülésen több képviselő is aggályát fejezte ki, hogy a szerzett jogok eltörlése alkotmányellenesnek fog bizonyulni, a plénum azonban elvetette a tervezet szakbizottsági újratárgyalását. (Külföld)
Szijjártó szerint ők egy evakuációs akcióban, légi úton tudják majd elhagyni a területet (Belföld)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4 fok között valószínű. (Belföld)
A gettósodott falvakban élő cigányság olyan csapdában van, ahonnan nem látszik a kiút. Ladányi János erre már tizenöt évvel ezelőtt figyelmeztetett. (Belföld)
Február 7-én indítják útnak a Solar Orbiter nevű napszondát, amely belép a Merkúr pályájára, négy műszert és hat távoli érzékelésű képalkotó eszközt visz magával. (Tudomány)
Összesen 4350 lejt (307 ezer forintot) kell fizetnie az autósok és az állatok életét is veszélyeztető útért. (Külföld)
Guerrero államban a legmagasabb az élet ellenes bűncselekmények száma az országban a régióban működő drogbandák és a helyi milícia közötti évek óta tartó harc miatt. A helyiek úgy döntöttek, hogy a mindennapos emberrablások és találomra elkövetett gyilkosságok miatt inkább megtanítják gyerekeiket az önvédelemre, amit Ayahualtempa kosárlabda pályáján csoportosan oktatnak nekik. (Fotógaléria)
Rendőrségi információk szerint nincs ok a pánikra, nem fenyeget újabb veszély. (Külföld)
A légszennyező anyagok hétfői szintje „még nem volt problémamentes”, de a kedd reggeli órákban esett csapadék hatására kitisztult a levegő. (Belföld)
A Johns Hopkins Egyetem kutatóinak térképe a betegség megjelenési helyét és a fertőzöttek számát is megmutatja. (Bioritmus)
Áldozataikat általában telefonkönyvből, véletlenszerűen választották ki. (Bűnügy-baleset)
Kobajasi Kei már 15 évesen eldöntötte, hogy séf lesz és francia konyhát akar vinni Franciaországban (Külföld)
Aviháj Mandelblitt főügyész ezután benyújtotta a jeruzsálemi körzeti bírósághoz a kormányfő elleni vádiratokat. (Külföld)
Sőt, a Budapestre érkező OLAF-vezetőt Varga Judit igazságügyi miniszter is fogadja az Euronews szerint. (Gazdaság)